Politika

Kásler úgy tudja, tíz év alatt jelentősen csökkent a rászorulók száma Magyarországon

nyugatifeny.hu

Bele ne fulladjanak a nyugdíjasok a sok kaviárba és francia pezsgőbe!






A súlyos anyagi nélkülözésben élők aránya egy évtized alatt 23,4 százalékról 8,7 százalékra csökkent – mesélte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) csütörtökön az MTI-nek küldött közleményében.

 

A közlemény szerint ez uniós szinten is számottevő eredmény: a lista aljáról, „a 6. legrosszabb helyről ugrottunk a lista elejére”, a 9. legjobb helyre az Európai Unió 27 tagállama közül.

 

Káslerék úgy tudják, egy évtized alatt felére csökkent azoknak a száma, akiknek nincs tartalékuk egy váratlan kiadásra, például egy mosógép vagy egy hűtőszekrény cseréjére, valamint két és fél millióval többen engedhetnek meg maguknak egy hét nyaralást.






 

Az EMMI szerint míg tíz éve minden negyedik embernek gondot jelentett a lakással kapcsolatos fizetési hátralék vagy a hiteltörlesztés, jelenleg ez csak minden tizedik embert érint.

 

Egy évtized alatt harmadára esett vissza azoknak a száma is, akiknek gondot jelent a lakásuk fűtése. Előbbi a devizahiteles mentőcsomagoknak, utóbbi a rezsicsökkentésnek is köszönhető – közölte Kásler, és közben nem röhögte el magát.

(MTI korrigálva) | forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top