Politika

Nagyon durván tolja a kínai vakcina melletti kampányt a kormány kedvenc infektológusa

nyugatifeny.hu

Megdolgozik a pénzéért, na.






Szlávik János úgy gondolja, ha egy vakcinát engedélyeznek, akkor attól nem félni kell, hanem be kell adatni.

 

Dél-pesti Centrumkórház főorvosa a kínai vakcinával kapcsolatban az ATV Startban elmondta, habár tény, hogy a Sinopharm oltóanyagának dokumentációja még hátra van és magát a vakcinát is be kell vizsgálni, azért azt érdemes szem előtt tartani, hogy ezzel azért mégiscsak beoltottak már 30 millió embert.

 

Szlávik szerint egyébként is biztosan megvannak azok a papírok, melyekre szükség van a kínai szer engedélyezéséhez, de úgy véli,

teljesen normális dolog, hogy vészhelyzetben ilyen fontos dokumentumok elkeverednek.

 






Ugyanakkor reméli, hogy nem csak az NNK-s vizsgálatok fognak lezajlani, hanem előkerülnek olyan dokumentumok is, amelyek kimondják, hogy a vakcina jó, az emberek ugyanis csak akkor fognak bízni benne.

 

Hozzátette, a Sinopharm fejlesztését mindenképpen vizsgálni fogják a magyar hatóságok, hiszen mint minden más országban, úgy Magyarországon is csak bevizsgált vakcinák kerülnek forgalomba.

 

Az infektológus egyébként

nem tart az elölt vírust tartalmazó ampulláktól,

hiszen az influenza elleni védőoltás is inaktív vírust hordoz, és az is biztonságos és remekül véd a fertőzés ellen. Egy oltóanyagra tehát nem lehet csak azért azt mondani, hogy rossz, mert az hagyományos technikával készült – tette hozzá.

 

Szlávik szerint egyébként azért is fontos az Európai Gyógyszerügynökség által engedélyezett vakcináktól függetlenül is beszerezni ellenszereket, mert

az EU által jóváhagyott vakcinák nem lesznek elegendőek az átoltottsághoz.

 

A brit mutációval kapcsolatban úgy látja, hogy az eddig forgalomba hozott oltások hatékonysága csökkenhet az új variáns esetében, de a súlyos megbetegedés és a halál elkerülhető a vakcinák beadásával.






 

A nyitással kapcsolatban úgy véli, egy kis időnek még el kell telnie ahhoz, hogy meg lehessen állapítani, hogy

elindult-e egy harmadik hullám.

 

Szerinte addig fenn kell tartani a jelenlegi korlátozásokat, nem érzi úgy, hogy a következő hetekben lenne módja bármilyen nyitásnak.

 

A videót >>IDE KATTINTVA<< tudod megnézni.

(atv.hu nyomán) | forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top