Miközben apa itthon próbál megvédeni mindenkit, buzdítja a magyarokat, hogy maradjanak otthon, addig a lánya ezzel mit sem törődik.
Dubajban nyaralt Dr. Szlávik János lánya
– írta meg a a Blikk.hu a hozzájuk eljutott fotók alapján.
A Dél-pesti Centrumkórház infektológus főorvosa a járvány elleni küzdelem egyik fő arcaként korábban úgy fogalmazott, hogy elővigyázatosságból még nyárra sem venne repülőjegyet.
“De most teljesen el vagyok bizonytalanodva, inkább őszre teszem a nyitást, még nem vennék repülőjegyet nyárra” – tette hozzá.
Alig pár napja történt, hogy arról beszélt: elképzelhetőnek tartja, hogy további szigorításokra lesz szükség, mert a vírusmutánsok miatt egyre többen fertőződnek meg és kerülnek kórházba.
Ezek után enyhén szólva meredek, hogy a lánya külföldre utazott nyaralni, pont a harmadik hullám tombolásának idején.
A lap próbálta megszólaltatni az ügyben Szlávik Jánost is, eddig sikertelenül. Ha reagál, mi is frissítjük a cikkünket.
Íme a képek:
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
![Független hírek](https://fuggetlenhirek.info/wp-content/themes/flex-mag/images/logos/logo-large.png)
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.