Épphogy felocsúdott a váratlan szakításból, amit az Európai Néppárttól (EPP) kellett elszenvednie, máris újabb nagyhatalmú szövetségese látszik elengedni Orbán Viktor kezét – írja a Népszava.
Markus Söder bajor kormányfő, a Keresztényszociális Unió (CSU) elnöke, akit sokan Angela Merkel lehetséges utódjának tartanak (Söder 14 százalékkal népszerűbb Merkel másik lehetséges utódjánál, Armin Laschetnél, a CSU testvérpártjának, a CDU-nak az elnökénél), egy friss interjúban úgy fogalmazott:
MIELŐBB MEG KELL SZÜNTETNI A FIDESZ TAGSÁGÁT A NÉPPÁRTBAN.
Söder a megjegyzést annak kapcsán tette, hogy Orbán egy csütörtöki Facebook-bejegyzésében úgy fogalmazott: újjá akarja szervezni a teljes európai “demokratikus” jobboldalt, miután az EPP eltávolodott a kereszténydemokrata értékeitől. Söder ezt másképp látja: szerinte valójában a Fidesz az, aki Orbán posztjával “véglegesen búcsút intett a párt kereszténydemokrata értékeinek és alapelveinek”.
“AZ UTAZÓT NEM SZABAD FELTARTÓZTATNI”
– nyilatkozta Söder.
Söder kijelentése nagy pofon a Fidesznek, hiszen sokáig a bajor keresztényszociális párt volt Orbán egyik legnagyobb pártfogója és védelmezője Európában. Azt, hogy az elmúlt években ennyi mindent meg tudott úszni, nagyban köszönhette CSU-s szövetségesei pártfogásának.
Alaposan rájár a rúd Orbánra: nemcsak Joe Biden amerikai elnök jelezte az utóbbi időben, hogy a körmére fog nézni a magyar kormánynak, szemlátomást most már a németek is azon vannak, hogy végleg elengedjék a kezét.
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.