Fekete napja volt Orbán Viktornak március 5-e. Ez volt az a péntek, amikor a miniszterelnök szinte fel sem kelt a padlóról. A Fidesz-kormány szinte minden eddigi blöffje és hazugsága lelepleződött.
Pedig ez a péntek is úgy indult, mint a többi. Orbán besétált a Magyar Rádióba, hogy az engedelmesen alákérdező riporternő segítségével elmondja: ő és kormánya a helyükön vannak és a szigorításokkal kézben tartják a dolgokat. Ám a gépezetbe már a beszélgetés alatt porszem került. Orbán ugyanis kénytelen volt beismerni, hogy a hétvégére tervezett 74 ezer embert érintő oltások „adatkezelésével” bajok vannak. Amikor pedig a riportert alakító propagandista rákérdezett,
ORBÁN KÉPTELEN VOLT MEGMONDANI, MILYEN TELEFONSZÁMON LEHET JELEZNI A PROBLÉMÁKAT, MAJD EZT A SZÁMOT EGÉSZ NAP NEM ADTÁK KI!
Ekkor azonban még úgy tűnt, hogy a fideszes propaganda úrrá tud lenni a helyzeten. Ám ahogy telt a nap, nagyjából dél körül kiderült, hogy ez a Fidesz fekete péntekje. Hiába mondta ugyanis korábban Orbán Viktor, hogy egyetlen hétvége alatt be tudnák oltani az országot, a Fidesz-kormány minden érintettnek sms-ben elismerte:
A 74 EZER EMBER TÖMEGES OLTÁSÁT LE KELLETT FÚJNI!
Ekkor már mindenki a Magyar Közlöny megjelenését várta azt találgatva, hogy milyen szigorítások lesznek hétfőtől. Részleteket ugyanis senki sem tudott.
Ám Orbánék ennek a közzétételét is elszúrták, mivel
A KORMÁNYRENDELET EGY AUTÓALKATRÉSZEKKEL FOGLALKOZÓ BOLT HONLAPJÁN JELENT MEG ELŐSZÖR!
Bár az így kiszivárgott intézkedések szövege néhány pontban eltért a véglegestől, a nagyfokú hasonlóság arról árulkodik, hogy itt is a Fidesz-kormány hibázott. Egyes információk szerint Orbán elküldhette az autógyártó cégeknek a tervezetet, így kerülhetett ki egy még nem végleges változat.
És a Fidesz fekete péntekjének még nem volt vége. Kiderült, hogy a kormányrendelet ellentmondásban van a Fidesz korábbi kommunikációjával, Például
AZ OKTATÁSÉRT FELELŐS ÁLLAMTITKÁR DIGITÁLIS OKTATÁST JELENTETT BE, A KORMÁNY VISZONT ISKOLAI SZÜNETET.
Mindezt súlyosbította, hogy az is kiderült: nem szabad ügyeletet biztosítani iskolákban és óvodákban, de arról már senki sem beszélt hogy mi lesz a rendőrök, orvosok, ápolók gyerekeivel, mit csináljanak azok a szülők, akik nem maradhatnak csak úgy otthon. Ráadásul mindez azt követően történt, hogy
ORBÁN A TOMBOLÓ JÁRVÁNY KELLŐS KÖZEPÉN ZSAROLT MEG ÉS ÜLDÖZÖTT EL CSAKNEM 5000 ORVOST ÉS ÁPOLÓT
az egészségügyi jogviszony keretében felkínált előnytelen szerződésekkel. Egy szó mint száz: még néhány ilyen nap, és olyan egységes közutálat bontakozik ki a Fidesszel szemben, hogy még annak is örülhetnek, ha bukás nélkül eljutnak 2022-ig.
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.