Politika

Lemondott a maszkbizniszen saját cégét hizlaló képviselő

fuggetlennemzet.hu

Egy maszkbeszerzésre vonatkozó visszaélés miatt hétfőn lemondott mandátumáról a német kormányzó CDU/CSU pártszövetség egyik szövetségi parlamenti (Bundestag) képviselője. A német politika másod-harmadvonalába tartozó Nikolas Löbel indoklása szerint nem akart további kárt okozni pártjának, a Kereszténydemokrata Uniónak (CDU).






 

Löbelről pénteken írta meg a Der Spiegel című hírmagazin, hogy egészségügyi védőmaszkokat szerzett Kínából egy kórházüzemeltető társaságnak és egy idősotthonokat üzemeltető vállalatnak tavaly tavasszal, a koronavírus-járvány első szakaszában, amikor világszerte hiánycikk volt a termék. Közvetítői munkájával cége 250 ezer euró (92 millió forint) bevételhez jutott, áll az MTI összefoglalójában.

 

Az üzlet miatt ugyan nem indult jogi eljárás Löbel ellen, de az egyre dagadó politikai botrány miatt az erkölcstelen nyerészkedéssel vádolt Löbel előbb a Bundestag külügyi bizottságában betöltött tagságától vált meg, majd a gyorsan fokozódó nyomás alatt bejelentette, hogy terveit megváltoztatva mégsem indul az őszi Bundestag-választáson. Végül mandátumát is visszaadta.

 






A botrány hevessége részben annak tulajdonítható, hogy a Löbel-ügy rövid időn belül a második eset, amelyben a CDU és a testvérpárt bajor Keresztényszociális Unió (CSU) 246 fős közös frakciójának egy tagja visszaélésgyanúba kerül a koronavírus-járvánnyal szembeni védekezéssel összefüggésben. Az első esetben a 20 éve parlamenti képviselő, CSU-s Georg Nüsslein ellen indult nyomozás, amiért állami megbízásokhoz segíthetett hozzá egy egészségügyi védőruházatot és maszkokat gyártó vállalatot, és szolgálataiért 660 ezer euró jutalékot kaphatott, ugyancsak a cégén keresztül. Az ügyben a Bundestag a müncheni főügyészség indítványára február végén felfüggesztette mentelmi jogát. Nusslein ugyanakkor még nem adta vissza a mandátumát, de vasárnap bejelentette, hogy kilépett a frakcióból. Markus Söder CSU-elnök, bajor miniszterelnök egy hétfői nyilatkozatában úgy vélte, párttársának azonnal távoznia kellene a Bundestagból.

 

A Nüsslein-, és a Löbel-ügy a CDU/CSU számára nehéz időszakban robbant ki. A pártszövetség országos választói támogatottsága eleve gyengül az oltási kampány lassúsága, és a társadalmi és gazdasági élet legtöbb területét befagyasztó járványügyi zárlat feloldása körüli bizonytalanság miatt. Ráadásul március 14-én helyi törvényhozási választást (Landtag) tartanak Baden-Württembergben és Rajna-vidék-Pfalzban, és a visszaélésgyanús esetek beárnyékolhatják a CDU kampányának utolsó szakaszát.

Forrás: HU




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top