Politika

Deutsch Tamás úgy tudja, a Néppárt vezetőinek nagy része “beszűkült tudatállapotban” van a Fidesszel kapcsolatban

nyugatifeny.hu

Ez szerinte “radikálisan csökkenti a helyes döntésre való képességet”.






“Az Európai Néppárt vezetőinek nagy része a „Fidesz-problémával” kapcsolatban beszűkült tudatállapotban van, márpedig az ilyen radikálisan csökkenti a helyes döntésre való képességet” – írta legfrissebb bejegyzésében Deutsch Tamás.

 

A fideszes képviselő szerint az elmúlt években “ezek a kevéssé jeles néppárti vezetők már-már művészi színvonalra fejlesztették a kognitív disszonancia elfojtását:

meg sem fordul a fejükben, hogy az egész helyzet az ő politikai működésükkel, tevékenységükkel kapcsolatos hibákra világít rá”.

 

Annyira meg vannak győződve a saját zsenialitásukról, hogy még az egyre rosszabb választási eredmények sem bizonytalanítják el őket” – vélekedett Deutsch, aki feltehetően még nem tette túl magát a Fidesz és a Néppárt múlt heti szakításán.

 

Mint írta, a világsajtó most “eszmélt rá” arra, hogy az Európai Parlamentben a “masszív baloldali többség van”, és abban az esetben, ha a szociáldemokraták, a Renew, azaz a liberálisok, a zöldek és a kommunisták együtt szavaznak, “akkor megvan a parlamenti többségük”.






 

“Össze is illesztették a négy kicsi legót, és ma már az történik, hogy a Néppárt frakciója, élén Manfred Weberrel, kuncsorog ennek a baloldali blokknak, hogy „légyszi, hadd legyünk már mi is a részesei ennek a többségnek”.

Ez kicsit olyan, mintha Magyarországon a Fidesz és a KDNP abban látná a politikai előrelépés lehetőségét, hogy könyörögne, hadd legyen benne a Gyurcsány-féle szivárványkoalícióban”

– zárta eszmefuttatását Deutsch Tamás, aki múlt héten brüsszeli bejelentkezése során fejtette ki véleményét arról, hogy mit gondol a Fidesz kirúgásáról.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top