Politika

Kisvállalkozók bizonyítják: Azok nem kapnak segítséget, akik a leginkább rászorulnak

nyugatifeny.hu

Megint a nagyok járnak jól.






Orbán Viktor februárban arról beszélt, hogy minden kisvállalkozó hozzájuthat majd azon kamatmentes hitelhez, amelyet 10 millió forint értékben kínálnak az azt igénylőknek. A Kossuth rádióban elmondottak alapján a kölcsönt az újraindítási akcióterv keretében tervezik nyújtani, és azoknak szánják, akik gyors segítségre szorulnak, valamint igazán nagy bajban vannak a vírus okozta veszélyhelyzet idején.

 

Rövidesen kiderült, hogy nem részesülhet minden kisvállalkozó a 10 milliós állami hitelből. A 24.hu megkérdezett 4 olyan vállalkozót, akiknek

szükségük lett volna az összegre, azonban mégsem részesülhetnek belőle.

 

Egyikük vállalkozása 2019-ben, január után nyitott, ezért abban az évben nem volt 12 hónapos lezárt üzleti éve. Halmi Gábor 2019 májusában indított vállalkozást feleségével, és néhány hónappal később éttermet nyitottak Dabason.

 

A vállalkozás már abban az évben nyereséget termelt: másfélmillió forintos plusszal zárták a 2019-es csonka gazdasági évet. 2020-ban, az első járvány sújtotta évben is minimális haszonnal zárták az évet, azonban idén már szinte minden tartalékukat felélték. Arra számítottak, hogy ők is jogosultak a 10 milliós hitelre, azonban nem kaphatnak, mivel nem volt 12 hónapos lezárt gazdasági évük 2019-ben.






 

A másik tulajdonos 2019-ben felújított és beruházott vállalkozásába, ezért azt az évet negatív gazdasági mérleggel zárta. Van olyan vezető is, akinek cégében 2020 március 16-át követően legalább 50%-os tulajdonosváltás történt.

 

Egy éve várjuk, hogy konkrét segítséget kapjunk. A bértámogatást a dolgozóink megkapták, de a vállalkozókat ez azért nem húzza ki a bajból. Vártuk nagyon a 10 milliós hitelt, azt hittük, ezzel majd túléljük a válságos időszakot.

Aztán kiderült, hogy ezt is a nagy cégeknek írták ki, akik 2019 előtt már össze tudtak szedni jelentősebb tartalékot.

 

Miért kizáró ok, ha 2019-ben indult egy vállalkozás?” — kérdezte csalódottan a tulajdonos. Elmondta, háromgyermekes családapaként nem tudott tovább várni, lépnie kellett. Úgy döntött, hogy még márciusban bezárja az éttermét.

 

Egy óbudai étterem tulajdonosa, Ferenc arról beszélt, hogy ugyan 2019-ben teljes üzleti évet zártak, de beruházásaik jelentős része arra az időszakra esett, ezért negatív mérleggel zárták az évet. Emiatt azonban nem kerülhettek fel a jogosultak listájára.

 

A vállalkozó elmondta, vállalkozása 2014 óta működik. 2019-ben egy nagyobb étterem indítása mellett döntöttek, azonban a 2020-as év földbe állította a vállalkozást. “Mi napi 320 ezres bevétellel lennénk nullán, ehhez képest körülbelül napi 250 ezret csinálunk. Ez napi 70 ezer forint veszteség. Nekünk az a szerencsénk, hogy amíg zárva tartás van, addig nem kell bérleti díjat fizetnünk” — mondta a tulajdonos.






 

Az egyik vállalkozó azt tartja a legnagyobb problémának, hogy

aki tényleg nagy szarban van, az nem jut hozzá, miközben például egy McDonald’s-hoz hasonló multi jogosult rá“.

 

Magyar Balázs tavaly nyáron indította párjával a IX. kerületben működő, kézműves sörökkel foglalkozó vállalkozását, a Crafty Bart. A 2019-es évük nyereséggel zárult. A 2020-as év őket is nehezen érintette, emiatt pedig mindenképpen számítottak volna a hitelre.

 

Ennek ellenére azonban ők sem részesülhetnek belőle, ugyanis Balázs tulajdonostársként bevette a párját a vállalkozás tulajdonosai közé, ezáltal viszont cégük kiszorult a jogosultak köréből. Ő is elmondta, hogy az eljárás a legnagyobb problémát azoknak okozza, akik 2019-ben beruháztak.

 

Zoltán 2019 decemberében nyitotta dartsklubját, és ő sem kérvényezheti a hitelt. Jelenleg is zárva kell tartania, és az újranyitást illetően sincs sok kétsége: “Az április végét megvárom, hátha történik valami csoda, de azért úgy néz ki, hogy nem tudok már újranyitni” — ismertette a helyzetet.

 

(24.hu nyomán) | forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!




Kattints a hozzászóláshoz

Leave a Reply

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top