Egyre több kérdés vetődik fel azzal kapcsolatban, hogy a koronavírus-elleni vakcinák után, milyen mértékben termelődik ellenanyag a szervezetben.
A bizonytalanság főleg a Sinopharm vakcina miatt merült fel, miután borított Kína vezető járványügyi szakértője, és elárulta az igazságot a kínai vakcinákkal kapcsolatban, melyről ide kattintva olvashatnak bővebben!
A megoldást és a bizonytalanság eloszlatását az jelentené, ha minden beoltott vérét megvizsgálnák, hogy milyen mértékben alakult ki a védettség. Ujhelyi István szerint ezt pedig nemcsak a keleti, de a nyugati vakcinák esetében is el kellene végezni.
Müller Cecília tiszti főorvos azonban egészen más véleményen van: szerinte az oltás utáni ellenanyagszint-vizsgálat önmagában nem ad megfelelő információt a védettség kialakulásáról, míg a hamis biztonságérzetet nyújtó plasztikkártyával kapcsolatban nem fogalmazott meg hasonló kifogást.
TEHÁT, A TISZTI FŐORVOS JOBBAN BÍZIK A KORMÁNY VÉDETTSÉGI IGAZOLVÁNYÁBAN, MINT A MODERN ORVOSTUDOMÁNYBAN!
Ha valóban felelősségteljesen szeretné ellátni a feladatát, akkor nem a kormány érdekeit képviselve kéne elleneznie a vizsgálatokat, hanem az emberek életét és biztonságát szem előtt tartva, mindent megtenni azért, hogy kiderüljön, valóban megfelelő védettséget szereztek a már beoltottak a vakcináknak köszönhetően!
Az MSZP EP-képviselője Müller Cecília kijelentésén felháborodva, közösségi oldalán posztolt a témával kapcsolatban:
“Védettségi igazolványnak hívnak egy olyan állami plasztikkártyát, amelyet már az első – vagyis teljes védettséget tudhatóan nem adó – oltás után kiadnak az érintetteknek, ezzel vélhetően részben hamis biztonságérzetet adva számukra.”
Ráadásul a kormány az előzetes információk szerint, melyekről mi is beszámoltunk, ezekre a hamis biztonságérzetet adó kártyákra alapozza a nyitási tervét is, ahelyett, hogy konkrét vizsgálatokat végeznének a beoltottakon, hogy valóban kialakult-e a védettség.
Ujhelyi bejegyzésében kiemeli, ő továbbra is fenntartja azon álláspontját, hogy “az állam minden beoltott magyar polgár esetében – nagyjából az első oltás beadása utáni huszadik napon – végeztessen el ingyenesen egy ellenanyag-vizsgálatot megfelelő hitelességű eredményt biztosító (vér)tesztekkel. Ez nem csak a vitatott – nyugati és keleti – vakcinák hatékonyságát tisztázhatná, de az oltási kedvet is növelné.
IDEJE LENNE, HOGY PROPAGANDA-KORMÁNYZÁS HELYETT FELELŐS ÉS HITELES POLITIKÁT FOLYTATNA A FIDESZ!”
– teszi hozzá bejegyzése végén az ellenzéki képviselő.
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.