Politika

Bámulatosan erős beszédet mondott Gyurcsány arról, hogyan akarják megteremteni az egyensúlyt az országban (+videó)

nyugatifeny.hu

A munka ünnepén.






“Nem a sör meg a virsli hiányzik, hanem az együttlét” — mondta Gyurcsány Ferenc május 1-jén online mondott beszédében.

 

A Demokratikus Koalíció elnöke arról beszélt, hogy a körülmények nem teszik lehetővé a valódi, személyes együttlétet. Hozzátette, hogy noha a május elseje szinte ontja magából az elmúlt évszázad kissé savanyú és kesernyés illatát, és a Fidesz már a kilencvenes évek elején sem tartotta meg ezt az ünnepet, mégis fel kel tenni a kérdést, hogy van-e még létjogosultsága ennek az ünnepnek, a munka ünnepének.

 

Fel kell tenni a DK elnöke szerint azt a kérdést is, hogy a május elseje egyáltalán baloldali ünnep-e, majd kifejtette, hogy csak részben az, valójában több is annál: a harmónia és az egyensúly ünnepe.

“Együtt akarjuk csinálni ezt a világot, és benne Magyarországot”

— mondta.

 

A valóságos kérdés szerinte az, hogy tudjuk-e ezt együtt csinálni, vagy kasztosodunk, ezáltal pedig élesebbé tesszük az ellentétet gazdag és szegény közt.

 

Gyurcsány Ferenc elmondta, hogy ő rengeteg sorssal találkozott már, rengeteg dolgot látott.

“Láttam a mélységek iszonyatos szürkeségét, és saját mércém szerint megmásztam a csúcsokat is”

— fogalmazott. Egyúttal felhívta a figyelmet arra, hogy május elseje lehet és legyen az az ünnep, amely arról szól, hogy

“ki lehet törni, és fel lehet jutni.”

 

Szerinte meg kell teremtenünk a tehetség, a szorgalom és a munka világát, ahol ha tesszük a dolgunkat, akkor messzire juthatunk.

 

Hangsúlyozta: az ilyen világ ad erőt mindenkinek, mert az nem bezár, hanem kinyit. Május elseje tehát a lehetőségek és a remény világáról is kell, hogy szóljon.

 

Szerinte nem kétséges, hogy azt, ami most van, sokan igazságtalannak érzik, és úgy gondolják, hogy újra kell osztani a javakat: az erről szóló vitának van helye a pártelnök szerint.

 

Beszélt arról, hogy ezt hogyan kívánják majd megvalósítani, ha az ellenzéki szövetség kormányra kerül, példaként említette a nagyobb vagyonok nagyobb arányú megadóztatását.

 

A hatalmas jövedelemkülönbségek, és az, hogy rengetegen érzik: bármennyit is dolgoznak, nem jutnak előbbre, olyan problémát jelentenek, amit meg kell oldani, és a Demokratikus Koalíció ezt felismerte.






 

Hozzátette: pártja érti, hogy dolga van a melósokkal és az alkalmazottakkal.

 

A beszédet itt tudod megnézni:




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top