Politika

A fideszes polgármester letiltatta a Facebookról a lokálpatrióta csoportot, amely szót emelt a tízszeres áron felújított út miatt

nyugatifeny.hu

Íme a “keresztény-konzervatív” demokráciafelfogás.






A pátyi Burgundia utcában két éve beszakadt az út, emiatt pedig hosszú heteken keresztül nem volt szemétszállítás az utcában, az autós forgalmat pedig korlátozni kellett. A környéken lakók összefogtak annak érdekében, hogy az önkormányzat felújítsa az utcát, még bált is rendeztek.

 

A kiállás után hosszú heteken keresztül nem történt semmi, majd az önkormányzat végül nekilátott az útfelújításnak. Az igazi konfliktus a 24.hu szerint viszont csak ezután alakult ki.

 

A beomlott útszakasz felújításával kapcsolatban a Pátyi kör nevű Facebook-csoportban helyiek összegyűjtötték az összes olyan adatot, amiből kiderült, hogy mennyit költött az önkormányzat a érintett szakasz elkészítésére. A rövid idő alatt 250 fősre duzzadt csoportot azonban a Páty név engedély nélküli használata miatt

letiltatta a település polgármestere, Székely László.

 

Természetesen mindenkinek joga van csoportot létrehozni, de azt nem hagyjuk, hogy egy politikai indíttatású álcivil csoport Páty nevét használja az önkormányzatot lejáratni kívánó tevékenységéhez, illetve félrevezető megállapításai terjesztéséhez” — nyilatkozta a község vezetője.






 

Arról is beszámolt, hogy léteznek más oldalak, amelyek Páty nevét használják, azonban most először kezdeményezték egy csoport megszüntetését az engedély nélküli névhasználat miatt. Futó Gábor, az oldal létrehozója szerint a pátyiak életét érintő fontos kérdésekkel foglalkoztak, többek között a helyi kastély felújításával, valamint a település és Budapest közti közlekedésfejlesztés lehetőségeivel.

 

Futót az bosszantja, hogy szerinte a jelenlegi településvezetés elzárja őket a fontos információktól. Megelégelte, hogy a beruházások az egyéni érdekek alapján zajlanak, és azt is, hogy

minden elindított projekt bűzlik“.

 

Arról beszélt, hogy Páty egyetlen független képviselője informálja csak a településen zajló beruházásokról, és még az új bölcsőde bejárására sem hívták meg őt. Ennek okai éppen a beomlott út felújításával kapcsolatos, kritikus bejegyzések lehettek.

 

A Pátyi kör csoport vezetője arról beszélt, hogy az útfelújítással kapcsolatos dokumentációk sem stimmeltek. Szerinte a dokumentációban a beszakadt út alatt

egy lakásnyi nagyságú, 65 négyzetméteres, ötméteres belmagasságú pincéről írtak, azonban valójában csak egy két méter széles helyiségről van szó.

 

A kalkuláció szerint

241 köbméter beton kellett a lyuk betöméséhez, miközben Futó számításai szerint 29 köbméter is elegendő lett volna

hozzá. A munkálatokra 24 millió 900 ezer forintot szántak, amelyet 90%-ban állami alapból kívántak finanszírozni.






 

Belügyminisztérium viszont 22,5 millió forint helyett csupán 13,5 milliót ítélt meg. Egy név nélkül nyilatkozó helyi vállalkozó szerint azonban az egész munka legfeljebb 2,5 millió forintba került volna a számításai szerint.

 

Futó Gábor a szerinte tízszeres áron elszámolt beruházás miatt feljelentést tett a Pest Megyei Rendőr-főkapitányságon. A válasz miatt azonban csalódnia kellett, ugyanis szerintük nem minősülnek bűncselekménynek a feljelentésben taglaltak.

 

A Budaörsi Járási Ügyészség azonban végül hatályon kívül helyezte a rendőrség határozatát, így meg kell vizsgálni a beruházást. Szabados Zsuzsanna, a pátyi önkormányzat referense szerint minden a jogszabályok szerint zajlott, és még a katasztrófavédelmisek és a Belügyminisztérium illetékes bizottsága is részt vett a beomlott út vizsgálatán.

(24.hu nyomán) | forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top