Politika

Kiakadt a Magyar Önkormányzatok Szövetségének elnöke: Alkotmánybírósághoz fordulna a Fidesz közvagyont kiárusító törvénye miatt

nyugatifeny.hu

Az ötlet ellen kormánypárti politikus is ágál.






Interjút adott a Népszavának Gémesi György, a Magyar Önkormányzatok Szövetségének elnöke, Gödöllő polgármestere. A politikus az új kormányzati bérlakástörvénnyel kapcsolatban fejtette ki véleményét.

 

A városvezető szerint

színvonal alatti tákolmány” az a bérlakások áron aluli eladásáról szóló törvényjavaslat,

amelyet a kormánypárti Böröcz László nyújtott be az Országgyűlésnek. Gémesi kifejtette, hogy az indítvány nem tesz különbséget a szociális és a piaci alapú bérlakások között, és szerinte a javaslat ezek áron aluli kiárusításáról rendelkezik.

 

A polgármester arról nyilatkozott, hogy

egy szűk csoport juthat majd közvetlenül a 2022-es országgyűlési választások előtt a valódi ár töredékéért lakáshoz,

miközben a polgárok többségének érdekeit nem szolgálja a törvénytervezet. Éppen ezért keményen bírálta a gödöllői településvezető a javaslatot.

 

Ha mindenáron eladásban gondolkodunk, akkor a piaci áron elkelt ingatlanok bevételéből jutna például közútfejlesztésre, de az utolsó forgalomképes települési vagyon elkótyavetyélése minden további fejlesztést ellehetetlenít” — jelentette ki Gémesi György.

 

Hozzátette,

szerinte a kormánypárti városvezetők is tiltakozni fognak emiatt, és megpróbálják megakadályozni a javaslat elfogadását,

de ha mégsem érnek el sikert, akkor az önkormányzati szervek az Alkotmánybírósághoz fordulhatnak.

 






Fleck Zoltán, az ELTE Jog- és Társadalomelméleti Tanszékét vezető jogász és szociológus szerint a szakmai és civil szervezetek, valamint az önkormányzatok nem számolnak azzal, hogy a törvényeket a maffia hozza. Kifejtette, “minden eddiginél jobban kilóg a lóláb“, ugyanis az egyetemek és a kultúra autonómiájának elvétele után az önkormányzatok kivéreztetése következik.

 

Elmondta, úgy látja, hogy a Fidesz a saját választói csoportját kívánja kiszolgálni, úgy, hogy a válságban kedvezőtlenebb helyzetbe jutott csoportot valamivel kompenzálja. Szerinte ehhez azonban külső forrásra lesz szükség, és ez a jelenlegihez hasonló törvénytervezetekhez vezethet.

 

Korábban már beszámoltunk arról, hogy a törvénytervezet ellen a XVI. kerületi fideszes polgármester, Kovács Péter is kiállt. Sokatmondó, hogy az önkormányzati vezető szerint Böröcz javaslata “marhaság“.

 

Mindeközben immáron 25 szakmai szervezet, köztük a Város Mindenkié csoport és az Amnesty International magyarországi ága tiltakozik az újonnan benyújtott törvény miatt. Szerintük “{a}z önkormányzati bérlakásszektor megszüntetése szociális válsággal fenyeget“.

(Népszava/444/Nyugati Fény) | forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top