Egy karaktergyilkosság első felvonását látjuk?
A szélsőjobboldali Kurucinfó hozta először nyilvánosságra a Nobel-díjra is esélyes Karikó Katalin állambiztonsági kartonját, mely szerint a biokémikust 1978-ban beszervezte a szocialista kémelhárítás. A dokumentum a kémelhárítás egykori operatív tisztje, Bálint László 2017-ben kiadott könyvéből származik, melyben a volt tartótiszt a szocialista időszakban beszervezett Csongrád megyei ügynököket sorolja fel.
A 6-os karton adatai szerint Karikót Lengyel Zsolt fedőnéven szervezte be Salgó László – aki 2002 és 2004 között országos rendőrfőkapitány is volt –, papíron 1990-ig foglalkoztatták, 1985-től viszont – miután szegedi leépítése után elhagyta az országot – “pihentetve volt”.
A dokumentum valódiságát maga Karikó is megerősítette a Telexnek, aki az alábbi nyilatkozatot tette a lapnak:
“Tény, hogy 1978-ban, amikor tudományos segédmunkatársként kezdtem dolgozni, felkerestek, megtaláltak, kényszerválasztás elé állítottak.
Édesapámnak az 1956-os forradalomban történt részvételére, „bűnös” múltjára hivatkozva, engem a szakmai munkám ellehetetlenítésével fenyegettek meg. Azt tudtam, hogy édesapámat 1957-ben felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték, munkahelyéről elbocsátották, 4 évig munkát nem kapott. Tudtam, hogyan működik az a rendszer, féltem, ezért aláírtam a beszervezésre vonatkozó dokumentumot.
Az ezt követő években semmilyen írásos jelentést nem adtam, senkinek nem ártottam. Tudományos tevékenységem, kutatásaim folytatása érdekében távozni kényszerültem.
Az elmúlt 36 év alatti kutatómunkámat, tevékenységemet az emberek gyógyítása érdekében folytattam. Többé soha, senki nem tudott megtörni, céljaimtól eltávolítani.
Ezzel a nyilatkozattal lezártnak tekintem ezt az ügyet.”
Ahogy a Telex is megjegyzi: az, hogy Karikót szakmai előmenetele ellehetetlenítésével fenyegették meg, a beszervezés tipikus módja volt, és különösen hatékony lehetett azokon a tudományos területeken, ahol a nemzetközi kutatási együttműködések elengedhetetlenek voltak. Karikót kartonja szerint a III/II. Csoportfőnökség alá sorolták be, vagyis kémelhárítóként vették számításba.
Hogy a dokumentumot vajon ki ásta elő és miért, talán sosem derül ki, a reakciókat látva mindenesetre nehéz nem arra gondolni, hogy a világhírű kutató lejáratása lehetett a cél. Ha valaki be akarta volna feketíteni Karikót, keresve sem találhatott volna jobb módszert a lejáratására. Szerencsére ez csak félig-meddig sikerülhetett, sokan láthatóan továbbra is a biokémikus mellett állnak (Puzsér Róbert egyenesen “El a kezekkel Karikó Katalintól” címmel írt publicisztikát).
Vannak persze, sajnos nem is kevesen, ahogy azt Puzsér is megjegyzi, akik mintha csak az alkalmat keresték volna arra, hogy végre beleállhassanak a biokémikusba. Hogy kinek állhatott érdekében a múltjában kutakodni, nehéz megmondani. Sokan a Fideszre mutogatnak, de ezt kétségbe vonja, hogy lapunk információi szerint
TÖBB KÖZVÉLEMÉNY-KUTATÁST IS VÉGZETT EGY FIDESZ-KÖZELI KUTATÓINTÉZET KARIKÓ NÉPSZERŰSÉGÉRŐL AZ UTÓBBI HÓNAPOKBAN.
Ha arra jutottak volna, hogy Karikó inkább népszerűtlen, mint népszerű, nem valószínű, hogy Orbán meghívta volna magához a Karmelitába. Abban már kevésbé vagyunk biztosak, hogy a 6-os karton előásása után is megtette volna. Kíváncsian várjuk, hogy a Fidesz ezek után hogy fog viszonyulni a biológushoz.
Egy biztosnak tűnik: még ha a Fidesz normálisan is állna hozzá, már önmagában az sokat elárul Magyarországról, hogy miközben a fél világ épp hálát rebeg Karikónak a forradalmi Pfizer-vakcina miatt, idehaza attól hangos a közélet – egy vállaltan antiszemita honlap áskálódása következtében -, hogy vajon Karikó a honfitársai ellen kémkedett-e, mielőtt elhagyni kényszerült a hazáját. Ez nemzeti szégyen. Karikó Katalin nem ezt érdemelné, ebben biztosak vagyunk.
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.