Mindössze havi 30 ezer forintot kért 2017 és 2020 közötti időszakra a korábbi fideszes pécsi városvezetés a Hullámfürdőben található konditeremért, mely tartalmazta a rezsit, a takarítást és a gépek többségének biztosítását, valamint a jegybevételek kezelését is – hangzott el az RTL Klub Híradójában. Az önkormányzati cégek átvilágítását irányító ügyvéd, Bodnár Imre szerint
a terem a bérlőnek csaknem 23 millió forint bevételt hozhatott.
Az elszámolás úgy történt, hogy mikor befolyt egy hónapban 800 ezer és 1,2 millió forint közötti jegybevétel, akkor abból levonták a 30 ezer forint bérleti díjat, a különbözetet pedig odaadták a bérlőnek – mondta Bodnár.
Sőt – emelte ki – az önkormányzat azt a termet, amit havi 30 ezer forintért adott bérbe, azt taopénzből óránként 20 ezer forintért visszabérelte. Ez azt jelenti, hogy
Az önkormányzat különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés miatt tett feljelentést, a Híradó úgy értesült, el is rendelték a nyomozást.
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.