Politika

Szijjártó Péter úgy tudja, a török kormánynak köszönhetően egész Európa biztonságban van

nyugatifeny.hu

Mindenki megnyugodhat.





Gazdasági és biztonsági okok miatt is különösen fontosnak tekinti a kormány a török-magyar együttműködés erősítését

— jelentette ki Szijjártó Péter pénteken Budapesten, miután hivatalában fogadta Törökország kereskedelmi miniszterét.

 

A külgazdasági és külügyminiszter szerint Magyarországnak erősítenie kell kapcsolatait a leggyorsabban fejlődő államokkal, ha a világgazdaság új korszakában a nyertesek közé akar tartozni.

A tárcavezető arról beszélt, hogy a török-magyar gazdasági együttműködés alapjai erősek,

ugyanis a két ország kereskedelmi forgalmának összértéke már az első negyedévben meghaladta az 1 milliárd eurót, növekedése megközelítette a 30 százalékot a tavalyi azonos időszakhoz viszonyítva.

 

A politikus szerint Törökország ugyanakkor nemcsak a dinamikus gazdasági növekedése miatt fontos, hanem azért is, mert egész Európa biztonságát garantálja a migrációs megállapodásnak köszönhetően. A miniszter úgy látja, ez hamarosan fontosabb lehet, mint eddig bármikor, hiszen a NATO afganisztáni kivonulása miatt a terrorizmus, és az ellenőrizetlen migráció veszélye fenyegetheti az EU-t.

Indokolt tehát a migrációs együttműködés megerősítése is Törökországgal,

amihez az uniónak teljesítenie kell az eddig vállalt kötelezettségeit” — hangsúlyozta.

 

Szijjártó Péter kijelentette, hogy Magyarországnak érdeke a gazdasági kapcsolatok erősödése Törökország és az EU között, a további fejlődéshez szükségesnek tartja a vámunió modernizálását. Emellett a politikus sürgeti a vízumliberalizációs tárgyalások mielőbbi lezárását, és olyan acélvámot szorgalmaz, amely a legkevésbé akadályozza az acélipari együttműködéseket.






 

Mehmet Mus a sajtótájékoztatón testvéri államnak nevezte Magyarországot, amelyhez régi, baráti viszony fűzi Törökországot. A miniszter megköszönte a Törökország melletti magyar kiállást, és abban bízik, hogy a vámuniós tárgyaláson is számíthatnak magyar támogatásra.

 

Hozzátette, hogy Törökország a 6 milliárd dolláros szintet tekinti a következő célnak a két ország külkereskedelmében. Arról is beszélt, hogy a török központi bank pedig jelentős összegekkel finanszíroz olyan projekteket, amelyek hozzájárulnak a gazdasági kapcsolatok fejlődéséhez.

 

Mehmet Mus közölte, hogy a török-magyar gazdasági egyeztetések ősszel folytatódhatnak. A tárgyaló felek a tervek szerint Afrikába irányuló közös vállalati együttműködéseket, befektetéseket készíthetnek elő a jövőben.

(MTI korrigálva) | forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top