Politika

Fidesz-provokátorok zavarogtak Békéscsabán a DK-s fórumon, de Dobrev Klára hamar befogta a szájukat

nyugatifeny.hu

Ez kevés lesz.






Folytatja országjárását Dobrev Klára, kedden Békéscsabán találkozott azokkal, akik az ő segítségével akarják leváltani Orbán Viktor korrupt rendszerét.

 

A DK miniszterelnök-jelöltjének, és a párt elnökének, Gyurcsány Ferencnek országjárása alatt többször próbálták fideszes provokátorok elrontani a hangulatot. Egerben ennél tovább is elmentek: gázpisztollyal fenyegetőztek.

 

A keddi békéscsabai fórumon sem volt ez másképpen, természetesen itt is megjelentek a felbérelt fideszes “tüntetők”, de szerencsére itt sem jártak sikerrel.

 

Erről Dobrev Klára számolt be Facebook-oldalán, ahol az is látszik, hogy a nagy meleg ellenére is tekintélyes gyűlt össze:






“Tegnap este Békéscsabán zártam a napom, méghozzá egy igazán forró hangulatú fórummal.

A nagy hőség mellett a fideszes provokátorok is gondoskodtak a hangulatunkról, na de egy kis zenével vagy pár ócska szólammal nem lehet elhallgattatni minket. Sőt, ilyenkor még nagyobb lendülettel beszélek Magyarország helyéről az Európai Unióban, vagy arról, mit teszünk majd azokért, akiknek még a mindennapi élet is komoly kihívás.

És érdekes módon, amikor Mészáros Lőrinchez és az elszámoltatáshoz érkezünk, hirtelen nagy csend lesz a másik oldalon is.

 

Szóval az a rossz hírem van, hogy

az ilyen gyenge próbálkozások nem fognak megállítani minket.

Amikor pedig körülnézek országszerte a hatalmas tömegen, amikor visszagondolok a sok támogató szóra, kedves ölelésre, erőt adó kézfogásra, amelyekben az elmúlt napokban is részem volt Zalaegerszegtől Békéscsabáig, akkor tudom, hogy jó úton járunk.”

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top