Politika

Meglepetés: Kiderült, ki söpörheti be a 35 évre kiírt autópálya-koncessziót

nyugatifeny.hu

Rogán minisztériuma még mindig mélyen hallgat a részletekről.






Dömper Korlátolt Felelősségű Társaság, a THEMIS Magántőkealap, illetve az osztrák STRABAG Aktiengesellschaft pályázott a kormány által kiírt autópálya-koncesszióra.

 

A THEMIS Magántőkealapban Mészáros Lőrinc érdekeltségei adják a tőkeerőt, a Dömper Kft.-ről pedig az a hír járja, hogy ebben a pályázatban a szlovák gyökerű Doprastavval közös konzorciumban indul.

 

A tervek szerint a legjobb ajánlatot adó céggel

még az idén aláírják a szerződést.

 






A koncesszió 35 éves időtartama alatt az állam minden évben rendelkezésre állási díjat ad a koncesszornak, az útdíjakat pedig továbbra is az állam fogja beszedni.

 

A koncesszornak emellett tíz év alatt jelentős fejlesztéseket kell majd végeznie: így többek között

  • bővítéseket az M1-es, az M7-es és az M3-as autópályákon,
  • az M3-as meghosszabbítását az országhatárig,
  • illetve az M81-es hiányzó szakaszának megépítését.

 

A koncesszió részleteit Rogán Antal minisztériuma nem hajlandó kiadni, azok még tíz évig nem nyilvánosak.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!




Kattints a hozzászóláshoz

Leave a Reply

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top