Politika

Balhé az MSZP-ben: Nem fogadják el a pártközpont által erőltetett jelöltet Salgótarjánban

nyugatifeny.hu

Kunhalmiék lezsírozták egy momentumos jelölt támogatását, a helyi szervezet azonban a DK-s Godó Beatrix mellett áll ki.






Nem fogadja el az MSZP központja által erőltetett jelöltet a párt salgótarjáni szervezete.

 

Pénteken Huszár Máté, Salgótarján MSZP-s alpolgármestere a közösségi oldalán tudatta, hogy az MSZP Salgótarjáni Szervezetének egyhangú döntése értelmében az előválasztáson Godó Beatrixet, a DK jelöltjét támogatják országgyűlési képviselőjelöltként.

 

Ez szembemegy az MSZP országos központjának utasításával, a Kunhalmi-Tóth-féle pártvezetés ugyanis valamiféle háttéralku keretében megállapodott a Momentummal, hogy az ő jelöltjüket, Horváth Ferencet támogatják Nógrád megye 1. számú választókerületében.

 

A helyi szervezet erről hallani sem akar, Huszár Máté kiállt a DK-s Godó Beatrix mellett és azt írta: “a 2014-ben létrejött helyi együttműködésünket az azóta eltelt idő számtalanszor igazolta és igazolja, őszintén bízunk és hiszünk a további közös sikerekben”.

 






.

Két hete Jakab Péter is világossá tette, hogy a Jobbik is Godó Beatrixet támogatja a körzetben:


.

(atv.hu / Nyugati Fény) | forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!




Kattints a hozzászóláshoz

Leave a Reply

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top