Politika

Törölte a kormány a putyini diktatúrát idéző törvényt, amivel tovább akarták vegzálni a civileket

nyugatifeny.hu

Visszakoztak.






A kormány törölte azt a két héte kiadott rendeletet, amellyel kötelezte a civil szervezeteket, hogy évente küldjék el a kormánynak az adományozóik nevét, és amely szerint megszűnik a névtelen adományozás lehetősége – derült ki a péntek este megjelent Magyar Közlönyből.

 

A rendelet óriási felhabarodást keltett a civil szervezetek körében, július 2-án ugyanis 19 civil szervezet adott ki közös közleményt, amelyben tiltakoznak a putyini Oroszország jogszabályáról mintázott rendelet ellen, amely szerintük „betarthatatlan” és “ezer sebből vérző”.

 

A rendelet emellett a hazai médiapiacot is érintette volna, ezért az Átlátszó július elején Alkotmánybírósághoz fordult az ügyben.






 

A felháborodást követően a kormány jelezte, hogy módosítani fognak a rendeleten, Orbán Balázs miniszter-helyettes ugyanis július 5-én bejelentette: félmillió forint alatt mégsem kell az adományozó nevét feltüntetni.

 

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a múlt heti kormányinfón ugyanakkor arról beszélt, hogy a rendelet nincs összhangban az Európai Unió szabályaival, ezért további módosítások várhatók.

A civiltörvény módosítása most a rendelet törlésének formájában történt meg.

 

Gulyás emellett hozzátette azt is a sajtótájékoztatón, hogy hibáztak, a hibáért pedig vállalják a felelősséget.






 

A rendelettel kapcsolatban a HVG pénteken arról számolt be, könnyen elképzelhető: a kormány hatalmas öngólt rúgott, mivel alapítványok, egyesületek nemcsak a kormány által ellenségként kezelt oldalon vannak.

 

Az egyik ilyen kormányközeli szervezet a felcsúti focicsapatot működtető “A Felcsúti Utánpótlásért Nevelésért Alapítvány”, amely eddig majdnem 28 milliárd forint támogatást kapott — és a TAO még erre jött rá.

 

Erről az összegről eddig annyit lehetett tudni, hogy “más gazdálkodóktól” származik, a rendelet értelmében azonban fel kell tüntetni az adományozókat.

(Telex nyomán) |forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!




Kattints a hozzászóláshoz

Leave a Reply

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top