Politika

Karácsony Gergely rendkívüli sajtótájékoztatót tartott: Három dolgot követel a kormánytól

nyugatifeny.hu

Orbán péntek reggeli interjújára reagált a főpolgármester.






A kormánynak ki kell mondani, hogy nem oltanak 60 évnél idősebbeket kínai vakcinával — mondta Karácsony Gergely pénteki sajtótájékoztatóján.

 

Orbán Viktor szokásos péntek reggeli rádiós kinyilatkoztatásában közölte, hogy augusztus elsejétől megnyílik a harmadik oltás lehetősége az arra igényt tartóknak.

 

Dr. Kunetz Zsombor nem sokkal később rámutatott, hogy a harmadik oltás nem valami kegy, ahogyan Orbán beállítja, a DK pedig a kínai vakcina kudarcának nyílt beismerése után törvényjavaslatot nyújtott be a szabad vakcinaválasztás érdekében.

 

A bejelentésre Karácsony Gergely rendkívüli sajtótájékoztatón reagált. Úgy fogalmazott:

“a kormánynak ki kell mondani, hogy nem oltanak 60 évnél idősebbeket kínai vakcinával”.

 






Hozzátette, hogy az ellenzék fontos győzelme, hogy a kormány belátta: szükség van harmadik oltásra a kínai vakcinával oltottak esetében.

 

Azt azonban kevésnek gondolja, hogy a háziorvosok figyelmeztetnek a harmadik oltás felvételére: úgy véli, ezt a kormánynak kellene megszerveznie.

„Tegyük világossá, a harmadik oltás nem lehet kínai Sinopharm”

— mondta, hozzátéve, hogy a kormány hatalmas hibát követett el, amikor a 60 év felettieknél alkalmazta a kínai oltóanyagot. Hozzátette, hogy a harmadik oltást a védettséggel nem rendelkezőknél valójában első oltásnak kellene szerinte nevezni, így aztán náluk egy negyedik (második) oltásra is szükség lehet.

 

A miniszterelnök-jelöltségre aspiráló főpolgármester emellett a DK-hoz hasonlóan ingyenes antitest-vizsgálatot is követelt az időseknek.

 

Szerinte fel kell tenni majd azt a kérdést is, hogy kik, mennyit kerestek ezen az üzleten, amiben a legdrágább, de legkevésbé hatékony vakcinát vásárolta az ország.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top