Politika

DK: Az uniós pénzeket csak akkor fogjuk megkapni, ha 2022-ben Dobrev Klárának és nem Orbánnak hívják a miniszterelnököt

nyugatifeny.hu

Varga Zoltán szerint most már egyértelmű, hogy a mérhetetlen orbáni korrupció miatt zárták el a brüsszeli pénzcsapokat






Beszámoltunk róla, hogy az uniós pénzügyminiszterek a hétfői ülésük során újabb négy állam – Horvátország, Ciprus, Litvánia és Szlovénia – helyreállítási tervét fogadták el, amely a gyakorlatban azt jelenti, hogy 16 ország még a nyár folyamán hozzájuthat a 672,5 milliárd eurós helyreállítási alap első részletéhez, azaz a teljes összeg 13 százalékához.

A magyar és a lengyel helyreállítási terv azonban parkolópályán maradt.

 

Az Európai Bizottság ugyanis azt javasolta, hogy a további egyeztetések érdekében szeptember 30-ig hosszabbítsák meg az értékelési időszakot, így a helyreállítási alap idei évre járó nagyjából 360 milliárd forintot (1 milliárd euró), vagy annak egy részét leghamarabb novemberben kaphatja meg Magyarország.

 

Közlésük szerint Magyarországgal azért húzódnak el a megbeszélések, mert a biztosi testület úgy látja, hogy a kormány nem adott elég garanciát a támogatások szabályszerű elköltésének ellenőrzésére és a korrupciós kockázatok kivédésére.

 






Ezzel kapcsolatban Varga Zoltán, a Demokratikus Koalíció országgyűlési képviselője, frakciószóvivője a keddi online sajtótájékoztatóján elmondta, azzal, hogy az Európai Bizottság nem fogadta el a magyar kormány helyreállítási tervét ország-világ előtt világossá vált, hogy

“az Orbán-kormány nemcsak nem tud, de nem is akar garanciát vállalni arra, hogy ezek az uniós pénzek nem fognak eltűnni valamelyik fideszes csókos zsebében. Így a mérhetetlen orbáni korrupció miatt bizony elzárták a brüsszeli pénzcsapokat”.

 

A Demokratikus Koalíció figyelmezteti a miniszterelnök és drága elvtársait, hiába próbálják hazugságokkal kendőzni azt, hogy az ő hibájukból esik el Magyarország tekintélyes pénzektől. Nyilvánvaló, hogy az orbáni korrupció miatt bukja Magyarország a támogatásokat”

– mondta Varga, aki szerint az a legfőbb feladatuk, hogy elérjék:

2022-ben a magyar miniszterelnököt ne Orbán Viktornak, hanem Dobrev Klárának hívják.

“Így lehetünk erős, teljesjogú, demokratikus európai ország, és akkor jönnek majd újra az uniós források az országba”

– mondta a DK-s frakcióvezető.

 

Hozzátette, habár Orbánék azzal akarták lesöpörni a problémát, hogy ha az EU nem fizet időben, akkor a hazai költségvetésből megelőlegezik a helyreállítási tervben szereplő programokat, Brüsszel pedig később kiegyenlíteni a számlát, Valdis Dombrovskis a Bizottság alelnöke azonban hétfőn leszögezte: ezt meg kell előznie a magyar terv uniós jóváhagyásának.

 

Azaz Varga szerint a bizalom feltétele, hogy az uniós helyreállítási alapból pontosan azokat a projekteket támogassák, amelyeket a döntéshozók jóváhagytak.

 

“Magyarul: piszkosul nem bíznak abban, amit Orbánék mondanak. Ez pedig elég nagy szégyen a magyar kormányra nézve”

– jelentette ki Varga Zoltán.

 

A teljes videót itt tudod megnézni:









Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top