Politika

Alaposan helyretette Deutsch Tamást a német nagykövetség, amiért gyakorlatilag lenácizta Sebastian Vettelt

nyugatifeny.hu

Elrúgta a pöttyöst.






Beszámoltunk arról, hogy Deutsch Tamás a nácikhoz hasonlította Sebastian Vettelt, amiért szivárványos ruházatban állt ki a magyar melegellenes törvény ellen a hétvégi Magyar Nagydíjon.

 

A vasárnap este közölt bejegyzésében, amelyben egy fotót is mellékelt az 1936-os olimpiáról, azt írta:

“A németek mindig is értettek ahhoz, hogyan kell az aktuális kordivatnak megfelelő píszí szimbólumokat megjeleníteni a sportban“.

 

Vettel később elmondta, hogy a magyar kormánynak szeretett volna üzenni a szivárványos pólójával, szerinte ugyanis a kormányoknak az embereket védeniük kellene, és nem megnehezíteni az életüket.

“Azért nem vettem le a pólót a himnusz alatt, hogy ezzel is kifejezzem a támogatásomat azok számára, akik szenvednek. Vannak olyanok, akik úgy hoznak törvényeket, hogy a gyermekek védelme helyett inkább veszélyeztetik őket”

– mondta Vettel, hozzátéve, szomorúnak tartja azt, hogy az EU egyik tagországában szenvednek az emberek, és örül annak, hogy kiállásával is támogathatta őket.

 






A Budapesti Német Nagykövetség kedden reagált Deutsch vállalhatatlan bejegyzésére a Facebookon.

“Számtalan LMBTQ személy is áldozata lett a náci rezsim bűncselekményeinek.

 

Ezért teljesen helytelen az emberek e csoportjának jogai melletti elkötelezettséget és a megkülönböztetésük elleni fellépést a náci rezsim politikájával összehasonlítani.

 

A német kormány számára ez az elkötelezettség az emberi jogi politikájának szerves részét képezi — Németországban, Európában és az egész világon”.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top