Politika

Elege van a DK-nak Orbánék környezetkárosításából: Helyre akarják hozni a rombolást a Velencei-tó környékén

nyugatifeny.hu

A Velencei-tó körbebetonozására volt pénz, a megmentésére már nincs.






“A Velencei-tó kiváló adottságokkal rendelkező, turisztikai és természeti kincs lehetne, a néhány éves fellendülés után azonban megint brutális visszaesés történt a környéken: nyár elején a halpusztulás, most a rossz vízminőség tartja vissza az embereket attól, hogy ide látogassanak”

– mondta Ráczné Földi Judit, a DK elnökségi tagja, székesfehérvári országgyűlési képviselőjelöltje a keddi sajtótájékoztatóján.

 

Ráczné felidézte, az utóbbi években rengeteg olyan építkezés történt a tó körül, ami ártott a tó élővilágának.

“Mára pedig eljutottunk oda, hogy 13 millió köbméter víz hiányzik a tóból.

 

Miközben a partot az Európai Unió környezetvédelemre szánt pénzéből betonozták le, a kormány most sajnál 40 milliárd forintot a tó rendbetételére, amit máskor nevetve költenek például vadászkiállításra

– hangsúlyozta a DK-s képviselő.

A DK tiltakozik a környezetkárosító beruházások, a Fidesz-kormány és a fideszes önkormányzatok által kezdeményezett, uniós pénzből finanszírozott pusztító, gátlástalan építkezések ellen.

 






“A klímaváltozás közepén nem dughatja senki a fejét homokba – vagy épp térkőbe. A családok nem kisült, ötven fokos placcon akarnak pihenni, hanem árnyékos, kellemes, hűvös vízparton – ahogy azt éveken keresztül tehették”

– mondta Ráczné Földi Judit.

„Mi, európai magyarok a 2022-es kormányváltás után a Dobrev Klára vezette új kormánnyal mindent meg fogunk tenni, hogy helyrehozzuk Orbánék rombolását.”

— ígéri Ráczné.

 

Balázs Péter, a DK országgyűlési képviselőjelöltje Fejér megye 3. sz. választókerületében a tájékoztatón arról beszélt, a Velencei-tó nemcsak egy fürdőhely, hanem számtalan növény- és állatfaj lakóhelye.

 

A fideszes önkormányzatnak arra van esze, hogy térkövezzenek, arra már nincs, hogy fát ültessenek. A vízkérdést pedig majd oldja meg az ellenzék és a civilek, ha akarják”

– mondta Balázs, aki szerint itt az ideje kimondani, hogy nem a kormányé a Balaton, a Velencei- vagy Fertó-tó, ahogy azt is észre kell venni, hogy a klímaváltozás nagyon is létező probléma, amely ellen tenni kell, amíg lehet.

 

A teljes videót itt tudod megnézni:




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top