Politika

A kormány határozatba foglalta, hogy Norvégia tartozik Magyarországnak

Norvégia álláspontja szerint ugyanakkor a megegyezés hiányában Magyarország számára többé nem elérhetőek a Norvég Alap 2014–2021-es forrásai.






Magyar Közlönyben is rögzítette a kormány, hogy a Norvég Királyság tartozik Magyarországnak, szúrta ki a Telex.

 

A pénteken megjelent Magyar Közlöny határozata szerint a Norvég Királyság – bár élvezi az Európai Unió közös piacának előnyeit – megszegi az Európai Gazdasági Térségről (EGT) szóló megállapodásban vállalt kötelezettségeit, és rosszhiszemű eljárása miatt nem került sor a 2014–2021-es támogatási időszakban a Magyarországnak járó támogatás kifizetésére.

 

“A Kormány rögzíti tehát, hogy a 2014–2021-es támogatási időszakra nézve a Norvég Királyság tartozik Magyarországnak”

– fogalmaznak a határozatban.

 

Orbán Viktor miniszterelnök ezért felkérte az igazságügyi minisztert, a Miniszterelnökséget vezető minisztert, a külgazdasági és külügyminisztert, az innovációs és technológiáért felelős minisztert, valamint a pénzügyminisztert, hogy tegyék meg a szükséges lépéseket.

 






Gulyás Gergely korábban egy kormányinfón jelentette be, hogy a magyar és a norvég kormány nem tudott megállapodni arról, hogy milyen keretek között és mely intézmény ossza el a civil szervezeteknek szánt pénzeket, így Magyarország 214,6 millió eurótól, vagyis körülbelül 77 milliárd forinttól esik el.

 

Gulyás akkor azt mondta, Norvégia “tartozik nekünk ezzel a pénzzel, de nem találták meg azt a formát, amelyben ezt leróhatnák.”

 

Norvégia álláspontja szerint ugyanakkor a megegyezés hiányában Magyarország számára többé nem elérhetőek a Norvég Alap 2014–2021-es forrásai.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top