Politika

Itt a vége: Öt bírósági pert nyert meg a Fidesz háttéremberével szemben az ellenzéki politikus

nyugatifeny.hu

Több százezer forintot fizethet a valótlan állításokért.

Facebook-bejegyzésben adott hírt Németh Szabolcs sümegi ellenzéki politikus arról, hogy összesen 5 személyiségi és polgári pert nyert meg a tapolcai választókerület országgyűlési képviselőjének bizalmasával szemben. Több ítélőtábla is megállapította, hogy Szakonyi Balázs nagy nyilvánosság előtt elkövetett rágalmazásban bűnös.

 

Németh Szabolcs bejegyzését változtatás nélkül közöljük:

Ahogy ígértem: 5:0.

 


Ez lett a végeredménye azoknak a büntető-, illetve polgári peres eljárásoknak, melyeket én indítottam Fenyvesi Zoltán tapolcai balkezeként és a sümegi Végh László állítólagos tanácsadójaként ismert Szakonyi Balázs ellen.

 

Ma a Veszprémi Törvényszék személyiségi jog megsértése miatt elmarasztalta az Ajka-Tapolca-Sümeg-Badacsonytomaj térségében tevékenykedő, Fidesz logó mögé bújó és azzal kérkedő Szakonyit. A 2020. január 4-én közzétett, személyemről szóló mocskolódásai, sértegetései, valótlan állításai miatt kellett ma felelnie a Veszprémi Törvényszéken, ahol érvek és tények hiányában csak értelmetlen magyarázkodásra telt tőle.

 

Szakonyi az elmúlt időszakban előszeretettel sértegetett Sümegen, Ajkán, Tapolcán és Badacsonyban élő egyszerű embereket. De láthattuk, hogy személyeskedik, sértegeti, gyalázza minden alap nélkül több település polgármesterét vagy akár nyugdíjas közösség vezetőjét. Valamilyen oknál fogva 2020 januárjában engem szemelt ki magának ez a „jóember”, aki a választókerületi Fidesz egyik oszlopos tagja.

 


Az eddigi és a mai ítéleteket nézve úgy tűnik, hogy ez nem volt jó ötlet tőle! Ugyanis ma az ötödik bírói fórum mondta ki, hogy Szakonyi Balázs hazudozásaival, aljas, sértegető kijelentéseivel törvényt sértett. Korábban a Tapolcai Járásbíróság, majd a Veszprémi Törvényszék, legutóbb pedig júniusban a Győri Ítélőtábla büntetőtanácsa állapította meg, hogy

Szakonyi bűnös nagy nyilvánosság előtt elkövetett rágalmazásban,

ma pedig ezt egészítette ki a Veszprémi Törvényszék polgári tanácsa és hozott elmarasztaló ítéletet vele szemben.

 

Az ügyben eljáró bíró (aki egyébként 2020-ban az év bírája lett Magyarországon) osztotta azt a kereseti kérelmemet, amiben leírtam, hogy Szakonyi Balázs rám nézve valótlan, a becsület csorbítására bőven alkalmas állításokat fogalmazott meg. Nagyon vártam – de az eljáró bíró is -, hogy Szakonyi mivel fogja bizonyítani a rólam közzétett mocskolódásait.

 

De nem volt semmilyen értelmes érve! Vagyis csak valami se eleje, se vége magyarázkodás, igaz ezzel sikerült szellemi sötétségbe borítania a tárgyalótermet. Szakonyi kijelentéseiről, állításairól ma egy újabb bírósági eljárásban ismét kimondták, hogy azok nem egyebek, mint hazugságokon alapuló becsületsértő kijelentések, melynek valódi célja nem volt más, mint az én személyem tudatos lejáratása.

 


Itt jegyzem meg, ahogy hallottam, valami oknál fogva most Schwartz Béla és Rig Lajos lesz az új “célpont”! Csak bízni lehet abban, hogy őket majd nem olyan ostobasággal vádolják meg, mint például engem, mégpedig hogy én idős embereket öltem meg…

 

A Veszprémi Törvényszék nemcsak a jogsértés tényét állapította meg, hanem

kötelezte Szakonyit, hogy fizessen részemre 3️⃣5️⃣0️⃣.0️⃣0️⃣0️⃣ forintnyi sérelmi díjat és járulékait.

 

Bízom benne, hogy a Fenyvesi – Végh páros nagy barátja, tanácsadója felfogja és megérti, hogy nem lehet következmények nélkül senkiről gyalázkodó, mocskolódó írásokat közzétenni, még akkor sem, ha azt a fideszes gazdáitól kapja vagy a propagandasajtóból veszi.

 

Aki ismer, az jól tudja, hogy én soha nem féltem kiállni az igazamért. Eddig sem hagytam és ezután sem fogom hagyni, hogy ilyen alakok mocskolódjanak, hazudozzanak rólam! És ezt tudom tanácsolni mindenkinek, akit ilyen ember sérteget! Nem kell és nem is szabad megijedni a „Szakonyiktól”, mert – ahogy a példa is mutatja – az ilyen alakokra a saját hazugságaik és mocskolódásaik hullnak vissza!


 

(Németh Szabolcs/Facebook) | forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

Leave a Reply

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top