Politika

Nekiment Orbánéknak az ENSZ megbízott – Komoly problémákat lát az országban!

Forrás: AFP

Erős kritikát fogalmazott meg az Orbán-kormánnyal szemben Irene Khan, a szólásszabadságért felelős ENSZ különmegbízott.

Budapesti sajtóbeszélgetésén Khan aggodalmát fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy szerinte Magyarországon eltorzult a médiakörnyezet, majd kiemelte, hogy törekedni kellene arra, hogy a jövő évi országgyűlési választás szabad és tisztességes legyen.

 

“Nem szabad visszaélni a politikai jelöltek véleménynyilvánítási szabadságával, hogy azok végül erőszakkal és gyűlölettel teli mérgező környezetet teremtsenek” – idézte az ENSZ különmegbízott szavait a Reuters, mely hozzátette, hogy Orbán Viktor miniszterelnök fideszes szövetségesei irányítják a magyarországi magánmédiák jelentős részét, a közmédia pedig jórészt csak a kormány szócsöveként szolgál.

 



A kormány folyamatosan tagadja, hogy aláásná a sajtószabadságot Magyarországon, azonban a Reuters hétfőn e-mailben feltett kérdéseire nem válaszolt!

“ELTORZULT MÉDIAKÖRNYEZETET LÁTOK MAGYARORSZÁGON, AHOL MEGKÉRDŐJELEZŐDIK A MÉDIA PLURALIZMUSA, SOKSZÍNŰSÉGE ÉS FÜGGETLENSÉGE”

– mondta Khan, majd hozzátette: “fontos annak biztosítása, hogy a választásokkal összefüggésben tisztességes tudósítások történjenek, minden jelölt tisztességes és egyenlő módon férhessen hozzá médiához, valamint, hogy a közszolgálati média részlehajlás nélkül viszonyuljon a különböző pártokhoz és jelöltekhez.”

 

A lap kiemeli azt is, hogy a jövő évi választás lesz Orbán 2010-es hatalomra kerülése óta az első, mikor valódi megmérettetéssel és a vereség lehetőségével néz szembe. 

 

Az ENSZ megbízott megerősítette az Európai Bizottság azon aggodalmát, hogy az állami hirdetéseket kormánypárti médiavállalkozóknak adják, ami közvetett politikai befolyáshoz vezet a médiában.

AZ ÁLLAMI HIRDETÉSEKRE SZÁNT PÉNZ TORZ ELOSZTÁSA JELENTŐS KÖVETKEZMÉNYEKKEL JÁR, NEMCSAK A MÉDIASZEKTOR EGÉSZSÉGÉRE, HANEM A FÜGGETLEN MÉDIA ÁLTAL TÁPLÁLT DEMOKRATIKUS SZABADSÁGJOGOKRA IS

– mondta Khan a hétfői sajtóbeszélgetésen.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

Leave a Reply

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top