Politika

Kövér Lászlót elképesztően felzaklatja, hogy vannak tőle különböző emberek

ezalenyeg.hu

Nehéz napjai vannak Orbán kövérbajszú házmesterének. Most éppen azzel találkozott, hogy vannak homoszexuális emberek. Sokkolta a dolog.  

Kövér Lászlót rettenetesen felzaklatta a meleg norvég mikulás – írta meg a 444. A házmester persze nem egy független médiumnak nyilatkozott, hanem a fideszesek hátsó felét gyémántfényességűre nyaló köztévének.

 

A norvég posta hirdetése kapcsán, amiben homoszexuálisként ábrázolják a mikulást, Kövér arról beszélt,

„Rég találkoztunk ennyire ocsmány és gusztustalan provokációval, ami a hitünket és meggyőződésünket érte. (…) ráadásul ezekkel az eszközökkel a gyerekeinkre törnek, ami még aljasabbá teszi ezeket a törekvéseket.”

 

Szóval Kövérnek már megint sikerült felidegesítenie magát. Komolyan aggódunk az egészségéért. Ennyi gyűlöletet és idegeskedést nehezen viselhet az ember szíve.

 

Orbán csicskája egyszerűen nem bírja elviselni, hogy vannak emberek, akik másképp élik az életüket, mint ő. Attól meg már egyenesen dührohamot kap, ha ilyen emberekkel találkoznia kell egy reklámban, vagy a híradásokban. Azt sem bírja elviselni, ha gyermekeink látják, hogy az emberek sokfélék, tehát a szeretet is sokféle lehet.


 

Egy Kövér-féle ideális világban mindenki tökéletesen egyforma lenne. Mindenki nagy bajusz alatt gyűlölködve szolgálná ki Orbán hatalmát. Mindenki cenzorként fojtaná a szót az ellenzéki képviselőkbe. Mindenki az ellenzék megfigyelésére buzdítana.

 

Kövér Lászlóból kiindulva kijelenthetjük: Nagy szerencse, hogy a világ sokszínű, nem olyan, mint a fideszes házmester.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top