Politika

DK: a magyaroknak joguk van tudni, meddig érnek a fideszes megfigyelési botrány szálai

ezalenyeg.hu

Az újabb megfigyelési botrány az elmúlt 12 év orbánizmusának egyik legmegdöbbentőbb és legtöbb kérdést felvető esete. Mi indokolta, hogy az állampárt a testőrségén keresztül figyelje meg saját köztársasági elnökét is?” – kérdezte Vadai Ágnes, a Demokratikus Koalíció alelnöke.

 

A Demokratikus Koalíció (DK) nemcsak a Pegasus-szoftverre vonatkozó szerződéseket, de a programhoz kapcsolódó egyedi engedélyeket és az egyedi ügyek aktákat is meg akarja ismerni – jelentette be Vadai Ágnes a DK sajtótájékoztatóján. Az ellenzéki párt magyarázatot vár arra, hogy Orbánék milyen okkal figyeltettek meg ellenzékieket, civileket és a saját köztársasági elnöküket is.

 

A legfelsőbb fideszes körökben is megfigyelés zajlott!

 

A párt frakcióvezetőhelyettese azzal kapcsolatban szólalt fel, hogy az Áder János és családja védelmét ellátó Köztársasági Elnöki Őrség vezetőit is megcélozták az izraeli Pegasus kémszoftverrel, még 2019-ben.

Áder Jánost is megfigyelték a testőrségén keresztül. Egy ilyen ügy nem maradhat vizsgálat nélkül. Kiket és milyen indokkal figyeltek meg hónapokon, esetleg éveken keresztül? […] Joguk van a magyaroknak tudni, hogy meddig érnek a kormányzati megfigyelési botrány szálai, és mi indokolta Áder és testőrsége megfigyelését!

 


A célpontok olyan testőrségi vezetők voltak, akik a legrészletesebb információkkal rendelkeztek az államfő és családja hivatalos és magánprogramjairól – emelte ki a képviselő.

 

Hangsúlyozta, hogy Áder János pozíciójából kifolyólag valamennyi nemzetbiztonsági információnak a birtokában van. Vajon hova kerültek az így megszerzett információk és ki használta fel azokat? Ez az ügy már nem csak politikai, de nemzetbiztonság kérdést is felvet.




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top