Politika

Márki-Zay: Nem hagyjuk, hogy Orbánék ellopják a választást!

ezalenyeg.hu

Orbánék annyira félnek a jövő évi választásoktól, hogy mindenféle dolgokkal próbálkoznak. De az ellenzéki összefogás ezt nem hagyja annyiban!

 

Orbánék 2022-ben el fognak bukni, rettegnek, ezért minden mocskos eszközt bevetnek még az utolsó pillanatban. Akár lehallgatják az ellenzéki politikusokat, vagy magánnyomozókat fogadnak, a választási törvénnyel babrálnakszavazati jogot adnak, azoknak, akiktől szavazatra számítanak. És persze töménytelen pénzt költenek propagandára.

 

Márki-Zay Péterék nyomravezetői díjjal és ellenzéki szavazatszámlálókkal is küzdeni fognak a szabad választásokért!

Egymillió forint nyomravezetői díjat ajánlunk majd annak, aki választási csalást leplez le – írja az ellenzék közös miniszterelnök-jelöltje.

Az összefogás pártjai nem fogják hagyni, hogy ellopják, elsumákolják, elmutyizzák a választást!

 


Minden választókörzetben legalább két jól felkészített és határozott ellenzéki szavazatszámlálóra lesz majd szükség 2022-ben. Így az egyik kísérni tudja a mozgóurnát, a másik pedig mindig  a szavazóhelységben tud lenni. Így kisebb az esély a trükközésre.

Nem fogjuk hagyni, hogy tollal a kézben számlálják a szavazatokat, hogy a fideszesek közé tegyék az ellenzéki szavazólapokat a számolásnál, vagy hogy rossz adatokat vigyenek fel a rendszerbe – írja Márki-Zay.

 

A DK, a Jobbik, az LMP, a Mindenki Magyarországa Mozgalom, a Momentum, az MSZP és a Párbeszéd elfogadták, hogy közös kampányt folytatnak 2022-ben. Így van esély elkergetni az országot 11 éve lerabló Fidesz-csicskákat.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top