Politika

Varga Judit: számunkra rendkívül fontos a határon túli magyarok boldogulása – el is mondta miért

fuggetlennemzet.hu

Két vajdasági, két szabadkai esemény díszvendége volt dr. Varga Judit magyarországi igazságügyi minisztere.

– Elsőként vajdasági első éves jogászhallgatók támogatói ösztöndíj szerződéseit adták át. Miért tartja fontosnak a magyar kormány, hogy a külhoni jogászképzést támogassa?


– Ugye nem is kérdés ez a kérdés, hiszen alaptörvényi szinten rögzítettük azt, hogy számunkra rendkívül fontos a határon túl élő magyar közösségek boldogulásának, érdekérvényesítésének a támogatása, ezért ez a vajdasági jogász ösztöndíj ebben egy nagyon nagy kulcsszerepet tud betölteni. Két okból is fontos ennek az ügynek a felvállalása. Az egyik, hogy az Igazságügyi Minisztérium hagyományosan támogatja a jogászképzés színvonalának a fenntartását határokon innen és túl is. Viszont nagyon fontos, amit az elnök úr is elmondott pásztorelnök úr, hogy van ez a részarányos foglalkoztatási elv, és ennek a megvalósulása, a valósággal való találkozásában nagyon fontos az a jogász ösztöndíj, amelyet ma el tudtunk indítani, hiszen ez szerb jogi képzésben nyújt segítséget magyar anyanyelvű diákoknak, ami pontosan az érdekérvényesítésben betöltött szerepüket tudja fokozni, hiszen bíróságokon, ügyészségeken, közigazgatásban itt, Szerbiában tudnak ezek a magyar anyanyelvű, magyar nemzetiségű tanulók, később majd jog- és jogász kollégák érvényesülni, segítve ezzel a helyben maradást, segítve ezzel a magyar közösségek érdekérvényesítését. És hát nem utolsó sorban nagyon fontos az, hogy ez a határon túl élő magyarság, mint nagy általános nemzetstratégiai cél támogatását is szolgálja.

A második esemény pedig itt a Vackor óvodában van, magyar óvodát avattak Szabadkán. Magyarország támogatásával mi ennek a jelentősége?

– Én itt a köszöntő beszédemben a magyar nyelv fontosságát emeltem ki, amelynek nemzetmegtartó, nemzetfenntartó ereje van. Én nagyon fontosnak tartom, hogy azok a kezdeti intézmények, ahol a gyermekek először találkoznak közösségi élménnyel, ez összekapcsolódhat itt Szabadkán első alkalommal egy színtisztán magyar nyelvű óvodai bölcsődei képzés keretében. Ugye egy kisgyermekes család létének alfája és omegája egy óvoda, ezért nagyon fontos, hogy ezek az intézmények is tudják azt a nemzettudatot sugározni az itt tanuló vagy ide járó idelátogató óvodások, kisgyerekek számára, amelyek szintén a helyben maradást, a helyi közösség nemzetiségi megtartó erejét tudja szolgálni. Úgyhogy én gratulálok azoknak, akik ezt létrehozták. Fantasztikus maga a létesítmény, nagyon jól lehet majd ide járni.


Magyarország az egyik legnagyobb támogatója annak, hogy Szerbia mielőbb az Európai Unió tagja legyen. Ezen az úton hogyan tudja Magyarország Szerbiát segíteni az igazságügy terén?

– Mi minden téren támogatjuk Szerbia csatlakozását. A magyar kormány nemrégiben tette közzé hétpontos javaslatát az Európa jövőjéről folyó diskurzusban is, amelynek hetedik pontja Ceterum Centrum Centrum Szerbiát fel kell venni az Európai Unióba. A térség számára rendkívül fontos ennek az országnak a csatlakozása, mint húzóerő egész Nyugat-balkán integrációját tudja segíteni. Meggyőződésünk, hogy Európának nagyobb szüksége van arra, hogy ez a térség is egy megfelelő, élhető európai uniós jövőképes perspektívával rendelkezzen, hiszen Európa stabilitásának nemcsak gazdasági szempontból, de mindenféle szempontból biztonságpolitikai szempontból is kulcskérdés az, hogy a nyugat-balkáni országok minél hamarabb tudjanak csatlakozni. Ezt az igazságügy területén természetesen a saját tapasztalatainkkal, bilaterális kapcsolatainkon keresztül, illetve az uniós tanácsüléseken felszólalásainkkal, lobbi tevékenységünkkel segítjük, hogy ne menjen bele Európa egyfajta csatlakozási fáradtságba, és folyamatosan tartsuk napirenden azt, hogy minél több újabb és újabb klasztert nyissanak meg Szerbia tekintetében. Tehát Szerbiát fel kell venni az Európai Unióba.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top