Politika

Megvan, kik fogják védeni Novák Katalint köztársasági elnökként

nyugatifeny.hu

Vigyázni kell rá.

Szerda este megjelent a Magyar Közlönyben egy kormányrendelet, amely május 10-től, azaz Novák Katalin hivatalba lépésétől újra a Terrorelhárítási Központ (TEK) hatáskörébe utalja a köztársasági elnök védelmének feladatát.

Ez technikailag nagy vonalakban úgy néz ki, hogy a 179/2022. számú kormányrendelet a 160/1996. számút úgy módosítja, hogy a miniszterelnök, a külpolitikáért felelős miniszter és a legfőbb ügyész mellé beemeli a köztársasági elnököt is a TEK által védendő személyek közé.

Áder János most leköszönő köztársasági elnököt is a TEK védte a 2012-es hivatalba lépésétől – de csak 2015-ig, amikor az elnök testőrei a TEK-ből kiválva, a Készenléti Rendőrségen belül létrehozták a Köztársasági Elnöki Őrséget.


Akkori sajtóértesülések szerint Áder bizalma megingott a TEK-ben, amelyet az Orbán Viktor miniszterelnökhöz közel álló Hajdu János vezetett és vezet ma is: a hvg.hu szerint ennek az lehetett az oka, hogy Hajdu Orbán összes programjával tisztában volt, és nem csak a hivatalosakkal.

A szakításra azután került sor, hogy a köztársasági elnök Béla király úti rezidenciáján egy gyanús technikai eszközre bukkantak.


Direkt36 tavaly decemberben írta meg, hogy Áder János testőreit is célba vették a Pegasus kémszoftverrel. Hogy miért, az kérdéses, de mint akkor írták, egy rendvédelmi szerveken belül dúló konfliktus állhatott a háttérben, ami azután durvult el, hogy a Terrorelhárítási Központ (TEK) részleteket akart megtudni Áder János programjairól.

(via Telex.hu) |forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

Leave a Reply

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top