Bővült a hatalma.
Pénteken derült ki az új Orbán-kormány végleges névsora, és nem sokkal később Rogán Antal minisztériuma is kiadott egy közleményt, miszerint mostantól a polgári nemzetbiztonsági szolgálatok is a Rogán által vezetett Miniszterelnöki Kabinetirodához tartoznak.
A közlemény szerint erre azért van szükség, hogy az új kormány „megőrizze Magyarország békéjét és biztonságát”, ennek érdekében pedig „meg kell erősíteni a miniszterelnök közvetlen munkaszervezetét”.
A nemzetbiztonsági szolgálatokról szóló törvény szerint a polgári nemzetbiztonsági szolgálatok közé
- az Információs Hivatal (hírszerzésért felelős),
- az Alkotmányvédelmi Hivatal (az elhárítási tevékenységet végzi),
- a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat (a titkos információgyűjtésért és a leplezett eszközök alkalmazásáért felel)
- és a Terrorelhárítási Információs és Bűnügyi Elemző Központ tartozik (figyeli az ország nemzetbiztonsági, bűnügyi és terrorfenyegetettségi helyzetét).
A hírszerzésért felelős Információs Hivatal eddig a Szijjártó Péter-féle külügyminisztériumhoz tartozott, a másik három pedig a Pintér Sándor-féle Belügyminisztériumnál volt. A Terrorelhárítási Információs és Bűnügyi Elemző Központ elnevezése Nemzeti Információs Központra egyszerűsödik.
A polgári nemzetbiztonsági szolgálatok felügyeletét Papp Károly látja majd el államtitkári rangban. Papp Károly korábban volt országos rendőrfőkapitány, mostanáig pedig a Belügyminisztérium belbiztonsági államtitkáraként dolgozott.
“A szerkezeti változás hatékonyan segíti majd a kormányfőt abban, hogy minden fórumon érvényesítse a béke és biztonság megőrzését célzó kormányzati szándékot”
— írja a közlemény.
Dezső András a hvg.hu-n nemrég arról írt, hogy hónapok óta feszültség volt Rogán Antal és Pintér Sándor között. Megemlítette azt is, hogy az utóbbi időszakban Rogán ráfeküdt a nemzetbiztonsági területre, tagja lett a Nemzetbiztonsági Kabinetnek, valamint állandó meghívottja volt Nemzetbiztonsági Operatív Törzsnek is.
A cikk szerint ezt a nyomulást Pintér Sándor nem nézte jó szemmel, hiszen ha a propagandaminiszter ellenőrzi a polgári szolgálatokat, “akkor fennáll a veszélye, hogy ezekre a szervekre a korábbinál nagyobb politikai nyomás nehezedne, és nagyjából a közmédia sorsára jutnának”.
Egy másik cikkben arról írt, hogy sokan ennek a konfliktusnak tudják be a Schadl-botrányt is, amikor a Pintér irányítása alatt álló Nemzeti Védelmi Szolgálat (NVSZ) nem csupán a Bírósági Végrehajtói Kar elnökét, Schadl Györgyöt figyelte meg, de a belső elhárítás nyomozói rádolgoztak Völner Pál igazságügyi államtitkárra is. (A lehallgatási iratokban egyébként Rogán Antal kabinetfőnöke is előkerült, aki egy irodaházat is vett a végrehajtói kartól).
Így Orbán éppen a választási kampány előtt kirobbant Schadl-ügy miatt dönthetett úgy, hogy a Pintér alá tartozó szolgálatokat átadja Rogánnak. Viszont most Rogán egy olyan államtitkárt kapott maga mellé, aki eddig Pintérhez állt közel.
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.