Dobrev Klára szerint van Magyarországon egy hivatás, amelynek a legnagyobb megaláztatásban van része. Amelynek kezéből még az erőteljes tiltakozás lehetőségét is kicsavarják. Amelynek a nyári szabadságával indokolják a megszégyenítően alacsony fizetéseket. Ahova a megbecsülés hiánya miatt egyre kevesebben jelentkeznek, lassan egyes szakmák eltűnnek.
Pedig rajtuk áll a nemzet jövője. Az ő sikerüktől függ, hogy gyermekeink, unokáink sikeres, szabad, gondolkodó, biztonságot maguknak tudható felnőttekké válnak-e. Vajon jól fizető vezető állást kapnak, vagy örülhetnek valami segédszemélyzeti munkának.
Ha körülnézünk a világban, ahol őket becsben tartják, azok a sikeres, boldog országok. Ahol pedig semmibe veszik őket, mint Magyarországon, ott folyamatos a lefelé csúszás – írja a DK EP-képviselője.
Ma van a pedagógusnap. Nekünk pedig kötelességünk az év minden egyes napján szolidaritást vállalni a pedagógusokkal, támogatni őket felelősségteljes feladataikban, és ünnepélyes esküt tenni arra, hogy amint rajtunk fog múlni, a társadalom nagyrabecsülésében fognak részesülni!
– zárta pedagógusnapi köszöntőjét Dobrev Klára.
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.