Politika

Nagyon kiakadt Arató Gergely, amiért az embereket nyomorítja, de a globális multiadót megvétózta a Fidesz

nyugatifeny.hu

Beolvasott az államtitkárnak.

“Tisztelt Ház! A következő jelenleg Magyarországon a helyzet: 400 forint az Euró! Nem évente, havonta, tíz százalékkal drágul sokfajta élelmiszer, vágtat az infláció, nem tudnak megélni a fizetésükből, a pedagógusok, a rendőrök, a szociális dolgozók, az egészségügyi dolgozók, három műszakban dolgoznak emberek minimálbérért, a nyugdíjasok hónapról hónapra kevesebbet tudnak vásárolni a fizetésükért és jó esetben utólag kapnak valami minimális kompenzációt önöktől”

— ismertette a hazai állapotokat Arató Gergely, a Demokratikus Koalíció képviselője parlamenti felszólalásában, majd azt kérdezte:

“Kinek az érdekeit védi meg a kormány? Ki az akiért a magyar kormány kiáll?”

A politikus válaszolva elmondta, Orbán Viktor kormányának ebben a helyzetben, a globális környezetszennyező nemzetközi nagyvállalatok érdeke egyedül a fontos. “Na, ezért állnak ki!” — hangsúlyozta Arató Gergely.


“Mert, hogy régi törekvés a világban, hogy végre tisztességesen megadóztassák azokat a nagy cégeket, azokat a nagy nemzetközi csoportokat, amelyek adóparadicsomok között ügyesen elosztva a jövedelmeket, kerülik el az adófizetést minden országban”

— mondta a politikus, kiemelve, hogy ezek a cégek ugyan Magyarországon termelnek, de külföldre vannak bejelentve, annak érdekében, hogy minél kevesebb adót kelljen fizetniük. Arató hangsúlyozta: ezeket a nagy cégeket szeretné az egész világ megadóztatni, benne az Európai Unió is, ez a globális minimumadó. Hozzátette: ebben megegyezett a világ minden országa, és megegyezett benne az Európai Unió 26 tagországa.

“Melyik ország az, amelyik lényegében megvétózta az ezzel kapcsolatos uniós döntést és melyik kormány?!”

— tette fel kérdését a képviselő, amit ő maga válaszolt meg: Orbán Viktor kormánya.

Orbán Viktor kormánya mondta azt, hogy NEM, NEM akarjuk megadóztatni ezeket a nagy környezetszennyező nemzetközi cégeket, nem akarjuk, hogy ugyanúgy tisztességes adót fizessenek, mint a kisebb és közepes vállalkozások — tette hozzá.

A képviselő ez után szembesítette a jelenlévőket a kormányzati érvelés visszásságaira. Mint elmondta, a kormány érvelése az, hogy ne legyen adóemelés. Erre vonatkozóan elmondta: mindez szép és jó, de hát éppen most vetettek ki egy olyan adót, amit a cégek az embereken fognak behajtani.

“Mert ne legyen félreértés. Megmondtuk előre és most már látszik. A légitársaságok, a bankok, az üzletláncok, az embereken fogják behajtani azt a pénzt, amit önök – egyébként minden különösebb közgazdasági indok nélkül – ötletszerűen, önkényesen kivetnek rájuk”


— hangsúlyozta a politikus, kiemelve, az emberek fogják megfizetni az üzemanyag, a fűtőanyagok, és a villanyáram megemelt jövedéki adóját.

“Önök az embereket adóztatják, és nem hajlandóak adóztatni a nagyvállalatokat!”

— jelentette ki Arató Gergely.

A politikus emlékeztetett: a versenyképességet tévesen értelmezi a kormány, ezt nem adókkal és olcsó munkaerővel kellene elképzelni. Mint mondta, ma ezen már túl vagyunk, a világon megértették azt az országok, hogy nem ez a versenyképesség titka, hanem a jó oktatás, a jó egészségügy.

Videó:

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top