Politika

A Fidesz még több termékre terjeszti ki a chipsadónak nevezett állami sarcot

ezalenyeg.hu

Július 1-től tovább nő a műzlik, gabonapelyhek, kandírozott gyümölcsök és a töltött tészták ára, mivel Orbánék ezekre a termékekre is ráteszik a népegészségügyi termékdíj álnevvű különadót.  A Vámpírkormány persze erről a drágulásról is azt hazudja majd, hogy a háború miatt van.

 

“Szegény embert a kormány is húzza” – egyre inkább igaz ez a mai formába öntött közmondás. A Fidesz-kormány sunyin és alattomosan (mint ahogy mindig), de folyamatosan meghúzza a magyar átlagemberek nadrágszíját. Miközben ők folyamatosan gazdagodnak, zsírosodnak, minket egyre több szinten sarcolnak.

Annyira törődnek az egészségünkkel, hogy megint jól megadóztatnak minket! Na persze, csak az egészségünk számít nekik…

A lopás mellett a hazugságokban jeleskedő Orbán-kabinet megint egy látszólag pozitív szándék mögé bújva vesz ki pénzt a magyarok zsebéből. És persze megint a kisembert vágják meg, aki mondjuk vesz egy zacskó ravioli tésztát, hogy megfőzze otthon a gyerekeinek.

A korábban főleg a chipsekre és az extrém cukros üdítőkre kivetett úgynevezett “népegészségügyi termékdíjat” ráteszik a müzlikre, gabonapelyhekre, a kandírozott gyümölcsökre, gyümölcspépekre és minden tésztafélére. Ez nem más, mint egy modern füstadó.


Nem számít a cukortartalom és az egészségkárosító hatás, csak az számít, hogy fizessen a nép. Az uraink kiürítették az ország éléskamráját, most pedig nekünk kell megint lemondanunk valamiről az ő hibájukból.

Orbán fordított Robin Hood módjára a szegényektől elvesz, és a gazdagoknak (maguknak) adja!

 (forrás: Szabad Európa) | forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top