Politika

Varga Judit úgy hallotta, az Orbán-kormány a legaktívabb támogatója az EU jövőjéről szóló konferenciának

nyugatifeny.hu

Aktívan harcoltak érte.

Facebook-bejegyzésben reagált Varga Judit az Európai Unió jövőjéről szóló határozati javaslatra. Az igazságügyi miniszter azt írta, az Unió vezetői “végre felismerték“, hogy ki kell kérni a polgárok véleményét.

Varga Judit bejegyzését változtatás nélkül közöljük alább:

📃 A Kormány üdvözli az Országgyűlés Európai Unió jövőjével kapcsolatos határozati javaslatát.
Szilárd álláspontunk, hogy a tagállamok az európai integráció jövőjének urai.


✅ Az Európai Unió vezetői végre felismerték, hogy érdemes kikérni a polgárok véleményét a mindennapi életüket és jövőjüket érintő alapvető kérdésekben és ez nem is hat az újdonság erejével Magyarországon, hiszen ezt a jó gyakorlatot a magyar kormány már 2011 óta folytatja a Nemzeti Konzultációk keretében.

🇪🇺 Ennek szellemében

Magyarország az egyik legaktívabb támogatója volt az Unió jövőjéről szóló konferenciasorozatnak,

azonban sajnálattal láttuk, hogy a Konferencia európai szinten átláthatatlan, túlbürokratizált, saját szabályait menet közben felülíró folyamattá vált, amely nem az állampolgárokat, hanem sokkal inkább a brüsszeli birodalomépítési törekvéseket szolgálta.

De a magyar emberek világosan beszéltek, amit a magyar parlament és a magyar kormány is tisztán meghallott, ha már a brüsszeli buborék nem❗️ 🇭🇺 Mindebből világosan látszik, hogy a magyaroknak határozott elképzelése van Európa jövőjével kapcsolatban, amely több ponton sem vág egybe a brüsszeli elit elképzeléseivel.


❌ Az is világos, hogy az Unió jelenlegi szerződéses keretei nem teszik lehetővé a magyar javaslatok megvalósítását. Nem teszik képessé az EU-t arra, hogy megállja a helyét a válságok évtizedében. ⚠️ Ebből következik, hogy a Szerződések felülvizsgálatának kérdését is meg kell nyitni.

A demokratikus legitimáció legfőbb hordozójaként az Országgyűlés a határozat elfogadásával erős mandátumot ad a Kormánynak ahhoz, hogy képviselje a magyar emberek érdekeit az EU intézményeiben. 🇭🇺✌🏻

(Varga Judit/Facebook) |forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top