Gazdaság

Varga Judit: Ha szétesne az egész EU-s intézményrendszer, az utolsó gerendát a magyarok fogják tartani

Szerinte aggodalomból fogalmaznak meg sarkos véleményt az unióval szemben.

Az ukrajnai háború és az energiaválság által kialakuló recessziós hangulat lehetővé teszi, hogy az Európai Unió jövőjéről szóló vita a valós problémák felé kanyarodjon – mondta Varga Judit igazságügyi miniszter Tusnádfürdőn péntek délután, a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor (Tusványos) keretében az EU jövőképeiről szóló pódiumbeszélgetésen.

Varga azt mondta, alapvetően jó, hogy az EU vitát indított a megújításról. Úgy vélte azonban, hogy nem volt valós szándék az EU-s polgárok megkérdezésére, a brüsszeli bürokrácia inkább a nép szájába akarta adni a saját elképzeléseit. A kialakulóban levő válság azonban “bekopogtatott az ablakon”, és a recessziós hangulat lehetővé teszi, hogy az embereket érintő tényleges problémákról folyjon vita. Ezek sorában példaként a diplomák kölcsönös elismerését említette.

“Amikor háborúról és békéről vagy arról beszélünk, hogy van-e fűtés vagy nincs, akkor meglehet: lesz lehetőség leülni a tárgyalóasztalhoz” – fogalmazott a miniszter. Megjegyezte:

amikor Magyarország sarkos véleményt fogalmaz meg az EU jövőjéről, akkor ebben az aggodalom tükröződik és az “érted haragszom, nem ellened” elv érvényesül.

Kijelentette: ha szétesne az egész EU-s intézményrendszer, az utolsó gerendát a magyarok fogják tartani.

A miniszter bírálta az Európai Bizottság “lopakodó hatáskörbővítését”, úgy vélte, olyan szerződésbővítésre lenne szükség, amely egyértelműen leszögezi, hogy melyek azok a területek, amelyek nemzeti hatáskörbe tartoznak, és melyekben megosztott a hatáskör. Varga Judit az egyhangú döntéshozatal rendszerének az eltörlését és az európai parlamenti választások nemzetek fölötti jelöltlistáinak az erőltetését tekintette a szerződésmódosítás két legnagyobb veszélyforrásának.



Varga korábban kifejtette a véleményét az Európa jövőjéről folyó vitáról, és arról is beszélt: az alapszerződést is módosítaná, hogy leépítsen jó ideje működő uniós hatásköröket. Véleménye alapját Orbán Viktor az EU jövőjéről szóló elképzelése adta, akárcsak annak a parlamenti határozatnak, amelyben a Fidesz-KDNP fejtette ki Vargához hasonlóan koherens, előremutató és őszinte nézeteit az EU-ról.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top