Politika

Áll a bál: A MAZSIHISZ elnöke találkozót kér Orbántól a náci tusványosi beszéd miatt

nyugatifeny.hu

Fajelméleti fejtegetésekbe bocsátkozott a magyar miniszterelnök.

Mint emlékezetes: egy, a romániai Tusnádfürdőn tartott drogos rendezvényen Orbán Viktor magyar miniszterelnök arról magyarázott, hogy

“Van az a világ, ahol az európai népek összekeverednek az Európán kívül érkezőkkel. Na, az kevert fajú világ.

És vagyunk mi, ahol Európán belül élő népek keverednek össze egymással: mozognak, munkát vállalnak, meg átköltöznek.

Ezért például a Kárpát-medencében mi nem vagyunk kevert fajúak, hanem egész egyszerűen a saját európai otthonában élő népeknek vagyunk a keveréke.”

Az eset után Frölich Róbert főrabbi arról posztolt, hogy csak egy emberi faj létezik, a Homo sapiens, Dobrev Klára pedig hétfőn minden EP-képviselőhöz eljuttatta a Fidesz nemzetközi beszámolójából valamiért kimaradt náci szöveget.

Most megszólalt a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (MAZSIHISZ) is, a szervezet az MTI-nek eljuttatott közleményében azt írja:

komoly aggodalmat keltett

a zsidó közösségen belül Orbán Viktor beszéde, ők pedig nem tudják értelmezni a beszédnek a „fajok keveredésével” foglalkozó részét.

“Ráadásul a miniszterelnök szóhasználata élesen szembe megy azzal a gyakorlattal, amely eddig a zsidó közösség számára európai összehasonlításban is egyedülálló biztonságot jelentett.


Történelmi tapasztalatainkra és a velünk élő családtörténeteinkre alapozva fontos szót emelnünk a magyar közélet félreérthető megnyilvánulásai ellen.”

– áll a közleményben.

A fentiek miatt Heisler András, a MAZSIHISZ elnöke találkozót kért Orbán Viktortól.

„Tekintettel a hazánk előtt álló rendkívül nehéz időszakra, a Mazsihisz a párbeszéd fenntartásával kifejezetten fontosnak tartja a közéleti viták eldurvulásának megakadályozását.

Ez nem kizárólag a zsidó közösség, de a magyar társadalom érdeke is. A zsidó vallási törvényeket követve, a Mazsihisz minden megkülönböztetett közösséggel szolidaritást vállal a humánum jegyében.”

– közölte a szervezet.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top