Politika

A tanárok eljuttatták a hangfelvételt, amelyen Pintér Sándor beszél nekik: megszólalni is nehéz utána

Forrás: HVG

444.hu megszerezte azt a hangfelvételt, amelyen Pintér Sándor belügyminiszter hallható, amint “eligazítást” tart a tanároknak. Az eseményen képeket vetített, ahol a diákokat szidta, amiért változatos transzparensekkel üzentek a rendszernek.

„Tehát valami elképzelésem van az oktatásról, de nem az oktatás irányításáról, vezetéséről, nem arról, hogy milyen könyvből, hogyan és mit oktatnak. Ezekről nekem pillanatnyilag nincs ismeretem” – mondta el Pintér a 444.hu beszámolója szerint.

Erre később is visszatért:

„(…) Mint az elején mondtam, én nem értek hozzá. A vezetéshez, úgy gondolom, igen” – mondta Pintér, aki idén kapta meg az oktatási területet. Beszédében többször oktatási miniszterként hivatkozott Maruzsa Zoltán köznevelési államtitkárra, ezzel ütötte el az önálló oktatási minisztériumra vonatkozó kérdéseket is. (Kérdezni csak írásban lehetett. A felvételen azért sok bekiabálást, zúgolódást hallani.)

Kitért arra, hogy a legjobb gimnáziumokból majdnem minden ötödik diák külföldre megy tanulni, ami akkor baj, ha nem jönnek haza.

Külföldre mennek a diákok, vajon “jól vannak-e képezve hazaszeretetre?”

„Ez pedig szintén egy pedagógiai kérdés és feladat. Jól vannak-e képezve hazaszeretetre? Hát igen vagy nem?”

Pintér felrótta, hogy az első fordulóban csak a tanárok 15 százaléka töltötte ki az általa kezdeményezett online kérdőívet.

„Na most, hogyha nem kapok impulzust, hogy hogyan és mire figyeljek oda, mire koncentráljunk, milyen célirányba megyünk, esetleg az eddigiekben mi volt jó és mi rossz, akkor hogyan menjünk közösen egy út felé? Nem akarnak segíteni! Vagy mégis?”


(A tanárok nyilvánvalóvá tették korábban is, hogy mit várnak el Pintértől. A belügyminiszter csúsztat.)

A beszéd későbbi pontján kivetített néhány fotót a tüntetésekről, hogy illusztrálja azok „kultúrkörnyezetét”. „Nézzük ezeket végig, kérem. A színvonalát. Ezek az önök diákjaik.”

A munkaidő megoszlásával kapcsolatban nem tudja a helyes választ, de ő 22 órát biztosan dolgozik egy-egy hétvégén. „És itt az asztalnál még vannak olyanok, akik ezt megteszik.”

Erre csak akkor leszünk büszkék, ha ugyanannyiért dolgozik majd a belügyminiszter is, mint a tanárok.

“A jogot megtartom és megtartatom”

A polgári engedetlenség miatt kirúgott tanárokról azt mondta,

„A jogrendnek megfelelően ők kaptak egy felmondást, abban a felmondásban benne van az is, hogy milyen fellebbezési lehetőségük van, és hova forduljanak. A bírósághoz nagy szeretettel. A bíróság végül el fogja dönteni, hogy nekünk van igazunk, vagy nekik volt igazuk. Én ezen nem kívánok változtatni. Ez egy jogi kérdés a számomra. Én arra esküdtem, hogy a jogot megtartom és megtartatom. Nem tudok mást tenni.”

Arra nem tért ki, hogy ha pusztán a törvény szerint járnak el, akkor miért rúgtak ki olyanokat, akik kevesebbet engedetlenkedtek, mint mások, akik megtarthatták az állásukat.

Pintér még szidta egy sort az ellenzéki európai parlamenti képviselőket, mert szerintük miattuk nem kapjuk meg az EU-s forrásokat. Ezt tudta nyújtani az oktatásért felelős miniszter. Szégyen.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top