Politika

Veszélyben lehet a teljes uniós megállapodás a Politico és a Népszava értesülései szerint

Ellenszel.hu

Hiába tűnt úgy, hogy a tagországok hétfőn mindenben megegyeztek egy csomagban a magyar helyreállítási terv jóváhagyásáról, 2600 milliárd forintnyi EU-s forrás felfüggesztéséről, valamint az Ukrajnát segítő hitelről és a globális minimumadóról, a lengyeleknek maradtak még fenntartásaik az utóbbi kérdésben, és a reményekkel szemben szerdáig nem sikerült leszerelni őket. A Népszava szerint alig maradt idő a megegyezésre, valószínűleg az uniós állam- és kormányfőknek is foglalkozniuk kell az üggyel.

Az európai uniós tagállamok elhalasztották a hét elején nyélbe ütött politikai megállapodás véglegesítését, írja értesüléseire hivatkozva a Népszava és a Politico. Eredetileg szerdára tervezték a négy nagy ügyet tartalmazó csomag elfogadását írásos eljárással, vagyis vita nélkül, de a két lap információi szerint a véglegesítés új határideje most már csütörtök lehet.

Hétfőn késő este négy témában jelentett be a cseh soros elnökség az EU-hoz akkreditált nagykövetek ülése után elvi megállapodást, ezeket tehát egy csomagban kezelték.

Az első két kérdéshez elég a tagállamok minősített többsége, de az utolsó kettőhöz egyhangú beleegyezés kell, amit a magyar kormány hétfő előtt nem adott meg. A cseh elnökség nevében Zbyněk Stanjura pénzügyminiszter korábban leszögezte, hogy ő az említett négy kérdést egy csomagban kezelné, és amíg egy dologról nincs megegyezés, az összesről sincs.

A tagállami uniós nagykövetek hétfőn jelentették be az alkut, de ezt még hivatalosan meg kellett erősítenie a minisztereknek. A formaságnak tűnő írásbeli eljárást szerdáig szerették volna lezavarni.

Így a csütörtöki állam- és kormányfői csúcson már nem kellene foglalkozni a csomaggal, ráadásul a Népszava értesülése szerint a következő határidő csütörtök dél, és ha addig képtelenek megegyezni, az egész megállapodás veszélybe kerülhet. A Politiconak arról beszéltek diplomaták, hogy még nincs pontos időpont, csak a csütörtök biztos.

Mindkét lap úgy tudja, a lengyelek miatt nem zárult még le a folyamat. Ők már a magyar kormány előtt ellenezték a globális minimumadó bevezetését, de (a brüsszeli pletykák szerint a saját uniós forrásaik elérhetővé tételéért) korábban beadták a derekukat. Úgy tűnik, a magyar kormánynak tett engedményeket látva ismét meggondolták magukat. Magyarország mentességet kapott a globális minimumadó ügyében, eszerint a többi tagállam hozzájárult, hogy a magyar iparűzési adó beleszámítson a globális minimumadóba, így nem kellene megemelni a 9 százalékos társasági adókulcsot.

A Politico szerint a szerdai ülés eredetileg délután 5-ig tartott volna, de lengyel kérésre még három órával megtoldották. Amikor még így sem jutottak dűlőre, a cseh elnökség nevében Petr Fiala miniszterelnök próbált közvetlenül egyezkedni lengyel kollégájával, Mateusz Morawieckivel, de hiába. Diplomaták arra számítanak, hogy ugyan a téma nincs a hivatalos napirenden, mégis elő fog kerülni az állam- és kormányfők csütörtöki ülésén.


Politico már a hétfői alkunál megjegyezte, hogy a lengyelek az utolsó pillanatban elkezdtek akadékoskodni, de akkor még két diplomata szerint a többiek abban bíztak, hogy szerdára feladják.

„Újabb túszejtési helyzet”

– jellemezte a mostani fejleményeket egy uniós diplomata, aki szerint sok frusztrációt okoz, hogy Lengyelország az ukrán segélyt veszélyezteti a minimumadó blokkolásával. Korábban a magyar kormány hasonló vádakat kapott a globális multiadó és az ukrán hitel ellenzése miatt, többek között Annalena Baerbock német külügyminiszter és Johannes Hahn uniós költségvetési biztos is zsarolásról beszélt.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top