Politika

Orbánék bosszút állnak Magyarország egyik legnagyobb településén, az indoklás elképesztő

nyugatifeny.hu

Már ezt sem szabad.

Tízmillió forintos kötbérszámlát kapott

az Újbuda Sportjáért Nonprofit Kft., mert spórolt az energiával — derült ki Magyarország ötödik legnagyobb lakosságszámú települése, az újbudai önkormányzat lapunknak is megküldött közleményből.

A cég az állami távhőszolgáltatótól kapta a számlát. Azért kell ekkora összeget fizetni, mert

nem használták el az előre lekötött hőmennyiséget.

A sportszolgáltató vezetése korábban egy tárgyalás alkalmával jelezte, hogy nem tudják a lekötött mennyiséget felhasználni, tekintettel arra, hogy a távhő egységára a tizenötszörösére nőtt a tavalyi év közben és ők is, mint mindenki a rezsi csökkentésére törekszik.

A fogyasztás visszafogásával 35 millió forintot spórolt a XI. kerület, ezt azonban 10 millió forintos büntetéssel sújtja a szolgáltató. Az önkormányzatok és cégeik tehát

hiába spórolnak,

ha a szolgáltató cégek súlyos milliókat rónak ki méltánytalanul a szervezetekre.


Az MVM korábban már megbüntette a szegedi és a miskolci távhőcéget is, amiért túl sokat spóroltak a gázzal.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top