Politika

Videóval: Ujhelyi István kegyetlenül kiakadt azon, amit a magyar gyógyszertárakban tapasztalt

nyugatifeny.hu

Felháborítja ez az állapot.

Ujhelyi István EP-képviselő az Európai Parlament plenáris ülésének egészségügyet érintő vitájában szólalt fel kedden, amelyről egy közleményt is eljuttatott lapunkhoz.

Ujhelyi az úgynevezett “stressz-tesztek” mielőbbi végrehajtását sürgette a közegészségügyben, hiszen szerinte az egészségügyi szolgáltatások és termékek esetében nem ugyanazt kapják az európai polgárok.

A politikus elmondta, hogy strasbourgi heteit azzal tölti, hogy a helyi gyógyszertárakban egy olyan vércukormérő szenzort keres egy magyar kisfiú számára, amely

Magyarországon nem kapható,

miközben például Németországban alanyi jogon jár.

“Ez normális?!

Normális, hogy nincs az Európai Unióban egy olyan minimális egészségügyi szolgáltatás, amely minden európai polgárnak alanyi jogon jár, éljen bármelyik tagállamban? Igenis szükség van az Európai Egészségügyi Unióra és szükség van benne az európai egészségügyi minimumra!”

–tette fel a kérdést az Esély Közösség alapítója.

Ujhelyi kiemelte felszólalásában, hogy hatalmas szükség van az Európai Egészségügyi Unióra, szükség van egy egészségügyi minimumra.

Az EP közegészségügyi bizottságának tagja szerint végre kell végre hajtani a tagállamokban azokat a stressz-teszteket, amelyek feltérképezik a gyógyszerellátás mellett az orvosi-, közegészségügyi szolgáltatások hiányosságait is, ugyanis minden európai polgárnak szüksége van egy egységes, jó minőségű egészségügyi ellátásra.


“Ne csak pandémia idején legyen divat az egészségügy hiányosságaival foglalkozni, hanem előtt és utána is ugyanolyan aktívan kell foglalkoznunk vele!”

— tette hozzá Ujhelyi.

Az EP-képviselő felszólalását alább tudod megtekinten:

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top