Politika

Donáth Anna pert nyert három fideszes médium ellen

nyugatifeny.hu

A sérelemdíjat eladományozza.

Donáth Anna jogerősen pert nyert a TV2, az Origo és a Ripost ellen. A kormánypárti médiatermékek valótlanságokat állítottak róla, emiatt jogerősen bocsánatot kell kérniük, továbbá 4 millió forint sérelmi díjat kell fizetniük.

Donáth Anna bejegyzését változtatás nélkül idézzük alább:

Pert nyertem a propaganda ellen. A 4 millió forintos kártérítést eladományozom.


Csak a szokásos történet: hazudtak, ahogy mindig is hazudni szoktak, mi pedig nem hagytuk annyiban, ahogy soha nem hagyjuk annyiban az igazságtalanságot. A bíróság most jogerősen is kimondta:

hazudott a TV2, az Origo és a Ripost a rólam készült lejárató anyagaikban.

A propagandalapok írásban kötelesek bocsánatot kérni, a TV2-nek pedig a Tények-ben kell beolvasnia a bocsánatkérését. Ez a minimum.

Na meg az a 4 millió forint kártérítés, amit fizetniük kell, mert hazugságokat terjesztettek rólam. Csepp a tengerben ez a propaganda hazugságáradata ellen.

De hogy legyen valami értelme, úgy döntöttem, a propaganda hazugságainak büntetését

emberséges célokra fordítom és eladományozom.

A Momentum lapunkhoz eljuttatott közleményében közölte: azokról a cikkekről van szó, amelyekben azt híresztelték, hogy Donáth zaklatott egy lányt. Az ítélet szerint a három médiumnak el kell távolítania ezen tartalmakat, a TV2 Tények című műsorában pedig be kell olvasni, hogy valótlanságot állítottak.


Az EP-képviselőt a nyertes személyiségi jogi perben dr. Gönczi Gergely képviselte.

(Donáth Anna/Facebook) |forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top