Politika

Iszonyúan kiakadt Szijjártó Péter a német kormányra, kemény üzenetet küldött nekik

nyugatifeny.hu

Elege lett.

A berlini kormány továbbra is blokkolja, hogy a Siemens Energy a korábbi megállapodások értelmében leszállítsa az irányítási rendszert az új paksi reaktorblokkokhoz, miközben a német vállalat konzorciumi partnere, a francia Framatome esetében már megtörtént a jóváhagyás – állította kedden Szijjártó Péter Párizsban.

Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető a francia energiaügyi miniszterrel, Agnes Pannier-Runacher-vel folytatott egyeztetését követően kulcsfontosságúnak nevezte Magyarország hosszú távú energiabiztonsága szempontjából a paksi bővítést.

Kijelentette, hogy az irányítási rendszert ehhez egy német-francia konzorcium szállítja, azonban mivel ez ma kettős felhasználású technológiának számít jogi szempontból, ezért a jelenlegi európai szabályozási környezetben az adott nemzeti exporthatóságnak kell engedélyeznie a polgári felhasználást is, ami Franciaország esetében már megtörtént, Németország esetében azonban még nem.


A franciák teljes mértékben észszerűen, pragmatikusan, racionálisan állnak ehhez a kérdéshez, nem politikai vagy ideológiai megközelítést alkalmaznak, a fizikai valóságból indulnak ki,

a fizikai valóság pedig az, hogy a nukleáris energia igenis fenntartható,

olcsó, környezetkímélő és hatékony módja az energiaelőállításnak, és a jelenlegi rendkívül ingadozó, észszerűtlenül magas árakat hozó nemzetközi energiapiaci környezetben egyfajta biztonságot is ad

– vélekedett.

Ezzel szemben a német kormány továbbra is blokkolja, hogy a Siemens Energy a már leszerződött irányítási rendszert leszállítsa a paksi atomerőműhöz.

Ez a szuverenitásunkkal szembeni támadásnak is minősíthető,

hiszen az energiaellátás biztonsága szuverenitási kérdés, az energiamix összeállítása nemzeti hatáskör

– mondta indulatosan.

A német kormány két tagjának, a gazdasági miniszternek és a külügyminiszternek, akiknek engedélyezniük kellene a szállítást, semmifajta

jogi alapjuk nincsen arra,

hogy ezt a szállítást blokkolják és veszélybe sodorják Magyarország jövőbeni energiaellátásának biztonságát

– fakadt ki.

Szijjártó Péter kijelentette: stratégiai egyetértés van Magyarország és Franciaország között az atomenergia fontosságát illetően, és ez most szerinte a kétoldalú együttműködés legsikeresebb területe. Majd arról beszélt, hogy a két ország együtt küzdött “a nukleáris energiát érő diszkrimináció ellen“, és azért, hogy az Európai Unió fenntarthatóként ismerje el az atomenergiát.

Sikerrel is jártunk, és ma megállapodtunk abban, hogy a következő időszakban is fenntartjuk ezt a stratégiai együttműködésünket a nukleáris energia területén

– közölte. Továbbá kiemelte: a felek egyetértenek abban, hogy nincsen értelme szankciókat kivetni az orosz nukleáris iparra.

Magyarország amúgy sem adta volna semmilyen módon a beleegyezését a nukleáris együttműködést érintő esetleges szankciókba. Örülünk annak, hogy Franciaország is úgy látja, hogy az ilyen típusú intézkedések értelmetlenek lennének

– fejezte ki magát.

A miniszter úgy vélekedett, hogy fenn kell tartani a szakmai együttműködést a nukleáris energia terén Oroszországgal.

Azok az országok lesznek előnyös helyzetben, akik a saját maguk által felhasznált energiának egy jelentős részét saját maguk elő is tudják állítani, és számunkra ezt az opciót a nukleáris energia, így tehát a paksi beruházás kínálja

– jelentette ki.


(Szijjártó Péter/Facebook) |forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top