Erős szavakkal érvelt, hogy miért nem támogatja a beruházást.
A napokban jelentette be a Ford, hogy a CATL kínai akkumulátorgyártó óriással közösen épít közös gyárat az Egyesült Államokbeli Michiganben. Az ügy nagy felháborodást váltott ki politikusi körökben.
A bejelentés egyébként pont egy igen feszült időszakban érkezett. Az amerikai-kínai kapcsolatok ugyanis jelentős ideje már mélyponton voltak. Ezt még tetőzte az is, hogy a napokban egy kínai katonai felderítő léggömböt szúrtak ki az amerikaiak légterében.
Bár az amerikai autógyártócég kiemelte, hogy
a gyár teljes egészében az ő tulajdonukban lesz,
a kínai cég csak a technológiát adja, erről egyelőre még semmilyen hivatalos megerősítés nem érkezett.
A Ford azzal érvelt maguk mellett, hogy a kínai technológia például gyorsabb töltési időt biztosít az elektromos autókban, gazdaságosabb lesz az járművek gyártása, és több ezer munkahelyet is teremtenek.
Michigan kormányzója hétfői közleményében pozitívan fogadta a beruházást. Gretchen Whitmer úgy fogalmazott:
“{H}azahozzuk az elektromos járművek, chipek és akkumulátorok ellátási láncát, és közben több ezer jól fizető munkahelyet teremtünk, és újjáélesztjük államunk minden régióját”.
A tervek azonban nem mindenhol arattak osztatlan sikert. Virginai kormányzója például személyesen akadályozta meg, hogy a gyár ne épüljön meg az államban. Glenn Youngkin még januárban azt mondta,
“Úgy éreztük, az a helyes, ha nem támogatjuk a Fordot abban, hogy Kína szálláscsinálója legyen Amerikában“.
A kínai CATL eddig Kínán kívül csak Németországban és Magyarországon kezdett terjeszkedésbe.
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
![Független hírek](https://fuggetlenhirek.info/wp-content/themes/flex-mag/images/logos/logo-large.png)