Előbb két egymást követő földrengést észleltek vasárnap Grúzia nyugati részén.
A Világtudományi Intézet és Nemzeti Szeizmikus Központ nyilatkozata szerint az országban február 12-én helyi idő szerint 12.07-kor 4,4-es erősségű földrengés történt, majd ugyanebben a térségben egy 3,6-es erősségű. A földrengés epicentruma Guria térség Ozurgeti járása volt, ahonnan mindeddig nem számoltak be áldozatokról – írja a Blikk.
De itt még nincs vége, a román Országos Földfizikai Intézet jelentette, hogy helyi idő szerint
hétfőn délután négy óra 58 perckor egy Richter-skála szerint 5,2-es erősségű földrengés rázta meg Romániát,
Zsilvásárhely környékén, a szerb és a bolgár határtól nem messze,
A mozgást még Kolozsváron is érezni lehetett, ahol az eseményről beszámoló Transtelex szerkesztősége is található: „észleltük, bár a földrengés epicentruma 179 kilométerre volt a várostól”
Az Országos Földfizikai Intézet tájékoztatása szerint a rengés 15 km-es mélységben pattant ki.
A Richter-skála leírása szerint az 5-ös erősségű földrengésnél a szerkezetileg gyenge épületekben már komoly károk is keletkezhetnek.
Észlelőink beszámolója szerint a déli területeken, Szegeden és Békéscsabán is érezni lehetett a rengést – írja az Időkép.
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
![Független hírek](https://fuggetlenhirek.info/wp-content/themes/flex-mag/images/logos/logo-large.png)