Dagad a botrány! Sulyok Tamás olyat lépett, aminek a kormány nem fog örülni

Alkotmányos vita miatt jött a nemzetközi egyeztetés.

Sulyok Tamás köztársasági elnök a Sándor-palotában tárgyalt a


Velencei Bizottság elnöki küldöttségével.



A találkozó előzménye, hogy az államfő május végén a testülethez fordult a választások után kialakult alkotmányos konfliktus miatt.

A kormány is tárgyalt a Velencei Bizottsággal, erről » » ITT « « írtunk bővebben.

Beszámoltunk róla, hogy Magyar Péter korábban a parlamentben jelentette be: kezdeményezik Sulyok Tamás köztársasági elnöki megbízatásának megszüntetését. Az erről szóló alaptörvény-módosítás tervezetét a kormány már nyilvánosságra is hozta, amely szerint a jelenlegi államfő mandátuma a módosítás hatályba lépését követő napon megszűnne. Az április 12-i választást követően Magyar Péter számos alkalommal szólította fel lemondásra a köztársasági elnököt, aki nem mondott le a miniszterelnök által megszabott május 31-i határidőig, de az Alkotmánybírósághoz – amely nem hozott döntést az ügyben – és a Velencei Bizottsághoz fordult.


A Sándor-palota bejegyzését alább idézzük:

„A Sándor-palota közleménye a Velencei Bizottság elnöki küldöttségének látogatásáról

Sulyok Tamás köztársasági elnök a mai napon a Sándor-palotában tárgyalt Marta Cartabia asszonnyal, a Velencei Bizottság elnökével, Simona Granata-Menghini asszonnyal, a Velencei Bizottság igazgatójával és titkárával, valamint Christoph Grabenwarter úrral, a Velencei Bizottság Ausztria által delegált tagjával az államfő Velencei Bizottsághoz intézett megkeresése tárgyában.

Az államfő május 29-én fordult az Európa Tanács alkotmányjogi tanácsadó testületéhez annak szakértői közreműködését kérve a választások után kialakult, a magyar közjogi intézmények közötti alkotmányos konfliktusnak az európai alkotmányos értékek figyelembevétele melletti megoldásához. A Velencei Bizottság jelezte, hogy kész sürgősséggel tárgyalni a beadványt, valamint Budapesten személyes egyeztetés útján is tájékozódni az ügyben.

A köztársasági elnök méltányolja a Velencei Bizottság elkötelezettségét a vitás helyzet rendezésének támogatásában, egyúttal reményét fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy a testület és a magyar kormány közötti egyeztetés is eredményesen járul hozzá a magyar alkotmányos rend európai normáknak is megfelelő szintű megőrzéséhez.”


Forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top