A szervezők várnak mindenkit hétfőn egy sárga rózsával.
A napokban alkotmányjogi panaszt nyújtott be a lúgos orvosként hírhedtté vált Bene Krisztián.
Mikola István szadista unokaöccsét életveszélyt okozó testi sértés és más bűncselekmények miatt 11 év fegyházra ítélte a Kúria, mert orvosi esküjét megszegve brutálisan megcsonkította és maradandó károsodást okozott volt barátnőjének, Renner Erikának.
Bene azért nyújtott be panaszt, mert jogi képviselete szerint alkotmányellenes a Kúria hivatkozása és ítélete. Kéri, hogy semmisítsék meg az ügyét, és tárgyalják újra azt harmadfokon.
A beadványozó indoklása szerint Bene Krisztiánt megfosztották az érdemi felülvizsgálat jogától.
Benéék szerint a régi törvény nem adott lehetőséget arra, hogy harmadfokon a másodfokú tényállást vizsgálják, ezért csak a büntetés kiszabásáról dönthettek. Viszont épp ekkor lépett érvénybe az új törvény, ami ezt engedte volna már.
Az Alkománybíróság november 5-én foglalkozik a panasszal.
Közben három író, emberi jogvédő aktivista: Mérő Vera, Péterfy-Novák Éva és Szentesi Éva tüntetést szerveznek hétfőre, az alkotmánybírósági döntés előestéjére.
A szervezők azt írják:
“A lúgos orvos ügye az egész országot megrázta. Erika hősies küzdelme az igazságért, és az, hogy mindez nem volt hiábavaló, egy országnak adott reményt.
Mert ha sokan kevesellték is a kiszabott 11 évet, ha a végtelenségbe nyúlt is Erika vesszőfutása, ha ezredszer is megkínozták a bíróságon, akkor is, a tény, hogy a megszüntetésből sikerült visszahozni, és győzelemre vinni az ügyet, az összes többi erőszak áldozatról, nekik is szólt. És mindenkinek, akinek az utóbbi években megrendült a magyar igazságszolgáltatásba vetett hite.
A bíróság november 5-én, kedden dönt arról, hogy helyt ad-e Bene Krisztián alkotmányjogi panaszának. Ha igen, azzal hatályon kívül helyezi a Kúria ítéletét, és a büntetés végrehajtását. Vagyis ott tartanánk, mint 2012-ben, a bűncselekmény elkövetésekor.
Ott, ahol az emberek megszűnnek bízni az igazságszolgáltatásban, felerősödnek azok a hangok, amelyek az önbíráskodást sürgetik.
A történelemből tudjuk: ha a társadalom megvonja a bizalmát a bíróságoktól, ha nem hisz a jog uralmában, abba bele van kódolva a tragédia.
Hinni akarjuk, hogy igazságot a bíróság szolgáltat. Bene Krisztián szabadulása iszonytató üzenet lenne minden áldozatnak, az összes hozzátartozónak, és az egész társadalomnak.
Ezért találkozzunk hétfőn, november 4-én, a bíróság döntésének előestéjén, a Clark Ádám téren!
Hozz magaddal egy sárga rózsát, a kapcsolati erőszak elleni küzdelem nemzetközi jelképét. A térről ugyanis egy tízperces sétával a Donáti utcába megyünk, az Alkotmánybíróság épületéhez.
November 5-én reggel, amikor a testület megérkezik, hogy döntést hozzon, borítsák rózsák az útjukat, emlékeztetve őket arra, hogy EZT NEM!”
Az esemény Facebook-oldalát >>ITT TALÁLOD<<.
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.