Nem szakadhatnak többé szét családok.
Dr. László Imre, a XI. kerület frissen megválasztott polgármestere közölte: életbe lépett a kilakoltatási tilalom hétfőn Újbudán.
Az ellenzéki politikus úgy fogalmazott:
„A Parlamentben nem is tudom, hány alkalommal kellett végigélnem ellenzéki társaim beszámolóját a kilakoltatás miatt, családtól elszakított és állami gondozásba vett gyermekekről.
Gyermekekről, akik sírva kapaszkodtak szüleikbe és nem értették, miért kell elválniuk. A mai naptól kerületünkben ez már nem lehetséges!”
Nem László az egyetlen, aki megválasztása után az első intézkedései között életbe léptette a kilakoltatási moratóriumot.
Pikó András is így tett Józsefvárosban, tegnap óta a VIII. kerületben sem lehet senkit az utcára tenni. A polgármester azt is jelezte: nem engedik el a tartozásokat, de minden egyes esetet külön-külön ki fognak vizsgálni.
Korábban Karácsony Gergely is jelezte, hogy felfüggesztik az összes, Fővárosi Önkormányzat által kezdeményezett kilakoltatási eljárást.
Karácsony bejelentésével kapcsolatban fontos megjegyezni: nem minden budapesti kilakoltatásra vonatkozik, hiszen az érintett lakásoknak csak egy része fővárosi tulajdonú, sok lakás kerületi, a legtöbb pedig magántulajdonban van.
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.