Politika

Meg kell akadályozni, hogy a Fidesz miatt milliárdokat bukjanak a magyar városok

Kép forrása - MTI/Kovács Tamás

Már a választások előtt óta beszédtéma, hogy Brüsszelben el kell érni azt, hogy az uniós forrásokra az önkormányzatok közvetlenül pályázhassanak, tehát ne a kormány döntse el, melyik város kaphat uniós forrást. Ezzel Dobrev Klára a DK EP képviselője is egyetért. Az ATV Egyenes beszéd című műsorában osztotta meg véleményét, mely szerint ebből a szempontból a jelenlegi helyzet Budapest és Varsó esetében éles, hiszen Magyarország és Lengyelország ellen is eljárás van az Európai Unióban a jogállamiság megsértése miatt.




Dobrev úgy látja, nagy az esélye annak, hogy Magyarország és Lengyelország esetében felfüggesztik a kifizetéseket, tehát a kormány miatt a magyar emberek esnek el a támogatástól. Jelenleg ezért dolgoznak azon, hogy az uniós támogatásokra közvetlenül lehessen pályázni, mely megoldásra szerinte nyitottak az Unióban.

 

A Karácsony által szorgalmazott “szabad városok szövetsége” előtt az a feladat áll, hogy megteremtsék a közvetlen pályáztatás feltételeit, amely biztosíthatja az uniós források lehívását akkor is, ha az Unió tényleg megbünteti a jogállamot sértő tagállamokat.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top